Trump: A gyűlölködők megbolondultak

Donald Trump amerikai elnök szerint kormányzatát kettős mérce alapján ítélik meg bírálói, és ezért támadják őt, amiért normalizálni akarja a viszonyt Oroszországgal. Szerinte néhányan ártó szándékkal megpróbálják „a hatalom egy részét elorozni”.

Magyar Menedék - Karácsony

Az elnök kedd reggeli Twitter-bejegyzésében hangsúlyozta, hogy elnökségét kettős mércével mérik: őt bírálják az Oroszországhoz fűződő viszony javítása miatt, miközben elődje, Barack Obama megállapodást kötött Iránnal, Amerika ellenségével.

Megbolondulás

„Nem ismerem Putyint, nincsenek üzleti megállapodásaim Oroszországban, és a gyűlölködők megbolondultak, Obama viszont megállapodást köthet Iránnal, a terror közepette, az nem probléma!” – írta bejegyzésében Donald Trump.

Hírdetés

Az elnök ezzel a 2015 végén Iránnal aláírt többhatalmi egyezményre célzott, amelyet Barack Obama akkori elnök segített tető alá hozni.

Az elnök délelőtt a Fehér Házban – megyei seriffekkel tartott megbeszélésén –leszögezte: hihetetlen, hogy kormányzatának bíróságon kell küzdenie azért, hogy érvényt szerezzen a menekültekre és a bevándorlásra vonatkozó elnöki rendeletének. Megígérte, hogy a jogi kereteken belül a végsőkig harcolni fog az átmenetileg felfüggesztett beutazási elnöki rendeletért. Hangsúlyozta, hogy több amerikai támogatja őt, mint ahányan tüntetnek a rendelet ellen, és megismételte, mindent megtesz annak érdekében, hogy az Egyesült Államok biztonságban legyen. A józan ész ezt diktálja – fogalmazott. Hozzátette: néhányan ártó szándékkal megpróbálják „a hatalom egy részét elorozni”.

További korlátozások

Közben két republikánus szenátor, Tom Cotton arkansasi és David Perdue georgiai politikus arra készül, hogy olyan tervezetet terjesszen a kongresszus elé, amely a legális bevándorlást is jelentős mértékben korlátozná. Erről Tom Cotton beszélt az MSNBC televíziónak adott interjújában.

A készülő javaslat szerint az eddigi évi egymillió zöldkártya helyett csak 500 ezret adnának ki. A szenátor szerint a korlátozás nem érintené a munkavállalói engedéllyel érkezőket, és így a magasan képzett szakemberek változatlanul bevándorolhatnának az Egyesült Államokba.

(MTI)


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »