Trump: A gázai háború véget ért

Donald Trump amerikai elnök vasárnap kijelentette, hogy a Gázai övezetben zajló háború véget ért. Az Izraelbe és Egyiptomba tartó repülőútján újságíróknak azt is elmondta, hogy a tűzszünet tartós lesz, és hamarosan létrehoznak egy úgynevezett Béketanácsot Gáza számára – jelentette az AFP és a Reuters hírügynökség.

Trump vasárnap este Izraelbe utazott, ahol hétfőn beszédet mond a kneszetben, majd Egyiptomba látogat, hogy megünnepelje a tűzszüneti megállapodást és a Gázában fogva tartott túszok szabadon bocsátását. A Fehér Ház tájékoztatása szerint útjára elkísérte Marco Rubio külügyminiszter, Pete Hegseth védelmi miniszter és John Ratcliffe, a CIA igazgatója is.

„A háborúnak vége”

jelentette ki Trump a repülőgépen az újságíróknak, amikor arról kérdezték, meg van-e győződve arról, hogy az Izrael és a palesztin militáns Hamász mozgalom közötti harcok befejeződtek.

Indulása előtt úgy nyilatkozott, hogy útja rendkívüli jelentőségű lesz.

„Mindenki nagyon izgatott ettől a pillanattól. Ez egy nagyon különleges esemény”

Hírdetés

fogalmazott Trump. Szavai szerint a béketerv első fázisáról szóló megállapodást Izraelben, valamint a muszlim és arab országokban egyaránt üdvözölték.

„Mindenki egyszerre ujjong, ilyen még soha nem történt. Általában, ha az egyik fél ünnepel, a másik nem, sőt, épp az ellenkezője történik” – mondta. „Ez az első alkalom, hogy mindenki lelkes, és megtiszteltetés ennek a részese lenni”

tette hozzá.

Trump Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel közösen vezeti majd azt a csúcstalálkozót, amelyen több mint 20 világvezető vesz részt. A találkozó célja, hogy támogassák az elnök tervét a gázai háború befejezésére és a közel-keleti béke előmozdítására.

A terv további szakaszait azonban bizonytalanság övezi. Számos kulcsfontosságú kérdés megoldatlan maradt: a Hamász például elutasítja a lefegyverezését, Izrael pedig nem tett ígéretet hadseregének teljes kivonására a palesztin területről – emlékeztetett az AFP hírügynökség.

hnonline.sk

Nyitókép forrása: sita/(AP Photo/Alex Brandon


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »