Donald Trump 10 százalékos vámot jelentett be a BRICS-országok USA-ba irányuló exportjára, amelyet azzal indokolt, hogy ezek az országok „Amerika-ellenes politikát” folytatnak.
Trump többször is bírálta a blokkot, amely az alapító tagokból – Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-afrikai Köztársaság – tavaly bővült ki Egyiptommal, Indonéziával, Iránnal, Szaúd-Arábiával és az Egyesült Arab Emírségekkel.
Trump szemére veti a BRICS-nek, hogy új kereskedelmi alternatívák kialakítására törekszik az Egyesült Államokkal szemben. Ennek központi eleme egy BRICS-valuta létrehozásának kísérlete lett volna, amely alternatívát kínálhatna az amerikai dollárral szemben – bár a blokk nemrég jelezte, hogy ilyen tervei nincsenek.
A vámok minden olyan államra vonatkoznak majd, amely Trump szerint csatlakozott ehhez az irányvonalhoz – kivételek nélkül.
A BRICS-csoport a világ népességének körülbelül a felét képviseli, és a világgazdaság teljesítményének 40 százalékát adja. A BRICS-tagok a vasárnapi csúcstalálkozójuk zárónyilatkozatában „komoly aggodalmukat” fejezték ki az egyoldalú vámintézkedések növekedése miatt, és közölték, hogy ezek a vámok kárt okozhatnak a globális gazdaságnak.
Teraz.sk
Nyitókép forrása: AP Photo/Eraldo Peres
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


