Trükkösen próbál népszerűséget növelni a megtépázott hitelességű ÁSZ

A személyi jövedelemadó, a járulékok és a munkabérek után fizetendő vállalkozói közterhek további csökkentését sürgeti az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke. Domokos László a Magyar Idők hétfői számában megjelent interjúban úgy fogalmazott: ettől a reálbérek emelkedése és a családok anyagi biztonságának növekedése remélhető.

Az adóbevételek tavalyi alakulását értékelve azt mondta: beérett az elmúlt évek átgondolt munkája, és az eredményhez az ÁSZ is hozzájárult. Az adóbevételek folyamatos emelkedésének hátterében az adórendszer átalakítása, a feketegazdaság visszaszorítása húzódik meg – tette hozzá.

Az ÁSZ elnöke újabb szja-csökkentést és járulékmérséklést sürgetett, mert, mint kifejtette, a munkát terhelő adók csökkentése egyszerre mérsékli a vállalkozások adóterheit és hagy több pénzt az embereknél, ugyanakkor fontos az ország versenyképessége szempontjából is. A nemzetközi szereplők figyelik például az úgynevezett adóéket, vagyis azt, hogy mekkora a munkát terhelő adóelvonás. Míg néhány évvel ezelőtt Magyarországon ez jóval 50 százalék felett volt, az idén körülbelül 45 százalékra esett – jelezte.

Arra a kérdésre, hogy lát-e esélyt az általános forgalmi adó (áfa) csökkentésére, Domokos László úgy fogalmazott: „a forgalmi típusú adókkal rendkívül óvatosan kell bánni. Az áfacsökkentés érzékeny dolog, csekélyebb változtatás is százmilliárdos bevételkiesést okozhat a költségvetésnek”. Hozzátette: arra nincs egyértelmű bizonyíték, hogy a forgalmi adó mérséklése hosszú távon a fogyasztói árakat is csökkenti, az viszont biztos, hogy ha az állam hatékonyan szedi be a forgalmi típusú adókat, akkor a feketegazdaság csökken.

Hírdetés

Az ÁSZ elnöke szólt arról is, hogy a közpénzek felhasználásának hatékonysága kulcskérdés. „Mindenekelőtt törvényesen, szabályosan kell elkölteni az adófizetői forintokat. Érdekes módon ezt az alapvető elvárást egyes politikai pártok sem teljesítik” – mondta. Úgy vélte, a közpénzek felhasználásától akkor várható nagyobb hatékonyság, ha minden közforinthoz ellenőrizhető eredményességi kritériumokat szab az állam, rögzíteni kell, milyen minimális eredményt várnak el a döntéshozók azoktól, akik a költségvetésből jutnak forráshoz.

(MTI)

Észbekapott a Fidesz: a választás utánra halasztanák az ÁSZ-ügyet – a Jobbik így sem fogadja el

Morvai Krisztina nem politikusként bírálja az ÁSZ eljárását

"Vagy Orbán Viktor kerül börtönbe, vagy Vona Gábor" – a Jobbik nem akarja kifizetni az ÁSZ-bírságot


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »