Trükkös autótolvaj módszerét leplezték le

Trükkös autótolvaj módszerét leplezték le

Fogalma sem volt, mit vett a piacon – mondta a rendőröknek, de ők pontosan tudták, kivel van dolguk és végignézték azt is, mit művel.

A BRFK Vagyonvédelmi Osztályának Gépjármű Bűnözés Elleni Alosztály nyomozói március 25-én figyeltek fel egy „régi ismerősre”, aki gyanúsan körözött egy budapesti pláza parkolójában. 10-15 percen át, nagy értékű autók körül tartott terepszemlét követően kiszúrta leendő zsákmányát, egy BMW-t, amit követni kezdett. Miután a BMW tulaja és utasa eltűntek a plázában, O. Emil is akcióba lendült.

Csakhogy nem tudta, hogy figyelik: a nyomozók végignézték, ahogy O. Emil nyitogatja az ajtókat, értékek után kutat, de hoppon marad – a körültekintő tulaj semmit nem hagyott az autóban. Pedig a férfi jól felszerelkezett: a kocsijában két jeladóblokkolót is találtak a rendőrök. Ezekkel a kütyükkel lehet elérni, hogy a kiszemelt jármű ne záródjon le, még akkor sem, ha a sofőr rányom a távirányítóra.

Amikor a rendőrök kérdőre vonták O. Emilt, ő azt mondta, fogalma sem volt, mit vásárolt a piacon. Azt hitte, Wi-Fi jelerősítő, de mivel nem működött, vissza akarta vinni. A pláza parkolójában azonban hirtelen eszébe jutott, hogy látott már ilyet, és gondolta, kipróbálja, a BMW pedig pont jónak tűnt a tesztre – idézte a férfi érvelését a rendőrségi beszámoló. Amikor észrevette, hogy nem villan a kocsi indexe, mikor lezárják, arra gondolt, talán nyitva maradt. Ezért, saját elmondása szerint, segíteni akart: kinyitotta az ajtókat, benyomta a zárgombokat, majd szépen visszazárta a kocsi ajtajait.

A sztorit „nem vették be” a zsaruk, O. Emilt a BRFK X. Kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán lopás bűntett kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vételéről döntöttek.

Hírdetés

Jó tanácsokat is megosztott a történettel együtt a rendőrség:

  • „Mindig ellenőrizd manuálisan, hogy lezártad-e az autót!
  • Ne hagyatkozz csupán a távirányító kattintására! Zárás után fizikailag is próbáld meg a kilincset – a jelblokkolók pont arra játszanak, hogy a kocsi nem zár le, miközben te azt hiszed, igen.
  • Soha ne hagyj értéket az autóban – még pár száz forint apró, egy napszemüveg vagy egy töltőkábel is elég lehet ahhoz, hogy feltörjék a kocsit.
  • A tolvajok szeretik a félreeső sarkokat, ahol nem látszik, mit csinálnak. A plázák, áruházak parkolóiban is figyelj rá, hogy lehetőleg kamerával megfigyelt, világos részt válassz.”

  • Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »