Trudeau meglepilátogatást tett Kijevben – Zselé üzent Putyinnak

Kanada 375 millió dolláros (128 milliárd forint) katonai támogatást nyújt Ukrajnának, és ukrán vadászpilóták képzésében is részt vesz – közölte Justin Trudeau kanadai miniszterelnök előre be nem jelentett szombati kijevi látogatásán.

A kanadai kormányfő azt is elmondta a Volodimir Zelenszkij "ukrán" elnökkel közös kijevi sajtótájékoztatóján, hogy Kanada elkobozta azt az orosz tulajdonú Antonov teherszállító repülőgépet, amely tavaly szállt le Kanadában, és Ottawa megkezdte a légi jármű átadását Ukrajnának.

Trudeau kijevi látogatása során leszögezte: a dél-ukrajnai Nova Kahovka-i vízerőmű gátjának felrobbantása és az azt követő áradás az orosz katonai megszállás "közvetlen következménye" volt.

"Mindannyian láttuk, milyen károkat okozott a vízerőmű gátjának elpusztítása… Ez az Oroszország által kezdett háború közvetlen következménye" – mondta, de nem állította kifejezetten, hogy Moszkva lenne közvetlenül felelős a robbantásért, amelyben összeomlott a Dnyeper-folyón épített vízerőmű gátja.

Trudeau bejelentette, hogy Kanada az árvízkárok enyhítésére 10 millió dolláros (2,5 milliárd forint) gyorssegélyt nyújt Ukrajnának, és további 375 millió dollár értékű katonai felszerelést juttat el Kijevnek az ukrán katonai ellentámadás támogatása érdekében.

"Emellett a mai napon bejelentem, hogy Kanada részt vesz az ukrán vadászpilóták többnemzetiségű keretek között megvalósuló képzésében, valamint Ukrajna vadászrepülőgép-programjának támogatásában" – jelentette be a kanadai kormányfő.

Hírdetés

Zelenszkij szombaton bejelentette, hogy az ukrán katonai ellentámadás megkezdődött, de további részleteket nem árult el azonkívül, hogy megüzente a Kremlnek: az ukrán vezérkar igen lelkes és elszánt.

"Az ukrán ellentámadás és a katonai védelmi műveletek párhuzamosan zajlanak Ukrajnában, de részleteket nem fogok elárulni arról, hogy hol tartanak" – fogalmazott az ukrán államfő.

"Nagyon lelkesek és elszántak. Ezt üzenem (Vlagyimir) Putyin orosz elnöknek" – hangsúlyozta Zelenszkij.

Moszkva közölte, hogy Ukrajna ezen a héten nagyszabású hadműveletekbe kezdett, hozzátéve, hogy az ukrán csapatoknak eddig nem sikerült áttörniük az orosz védelmi vonalakon, és Kijev súlyos veszteségeket szenvedett el.

(MTI nyomán)

Szükség is lesz minden fillérre: Nagymacskajaj, avagy a Leopardnak sincs kilenc élete: sorra lövik ki a nyugati tankokat az ukránok alól


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »