Tristan: támogatni kell az üldözött keresztény helybenmaradását

Tristan: támogatni kell az üldözött keresztény helybenmaradását

2022. 10. 15.

Az üldözött keresztény közösségeket segíteni kell a szülőföldjükön való megmaradásban, az elüldözötteket pedig a visszatérésben – jelentette ki Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Üldözött Keresztények Megsegítéséért Felelős Államtitkárságának és a Hungary Helps programnak a vezetője Pozsonyban, ahol csütörtökön részt vett egy nemzetközi konferencián.

A Visegrádi Csoport (V4) jövő júliusig tartó szlovák elnökségének keretében tartott konferencia központi témája a vallásszabadság és annak védelme volt, és a visegrádi országok (Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia) képviselőin kívül további közép-európai, illetve a világ más részeiből érkező vendégek is részt vettek rajta.

Az államtitkár a magyar közmédiának nyilatkozva azt mondta: a konferencián részt vevő kormányzati képviselők egyetértettek abban, hogy ma különösen fontos a vallásszabadság megvédése. Ugyanis az emberiség nagy része olyan országban él, ahol legalább egy csoport vallásszabadságát megsértik. Hozzáfűzte: a konferencia résztvevőinek beszámolt a magyar kormány által ezen a területen megvalósított programokról, és felajánlotta, hogy együtt is indítsanak olyan programokat, amilyeneket a magyar kormány már hat évvel ezelőtt elindított a Hungary Helps keretében, s amelyeknek köszönhetően már több mint 50 országban támogattak üldözött keresztény közösségeket.

Hírdetés

Az államtitkár beszámolt arról, hogy amikor programjaikat mintául ajánlják, akkor gyakran a téma iránti közömbösséggel, illetve a probléma tagadásával kell szembesülniük. “Miközben a világon több mint 300 millió ember szenved hátrányos megkülönböztetést keresztény hite miatt, ezt a nyugati liberális politikusok megpróbálják tagadni” – mutatott rá Azbej Tristan. Példaként említette, hogy amikor az idén pünkösdkor egy nigériai katolikus templomban terroristák csaknem ötven embert meggyilkoltak, Magyarország kormánya volt az első és mindeddig egyetlen, amely azonnal életmentő gyorssegélyt nyújtott. “Mindeközben nyugati politikusok és az EU vezető tisztviselői részéről az volt a reakció, hogy az esetet nem szabadna vallásüldözésnek beállítani, mert a klímaváltozás következménye” – mondta Azbej Tristan.

Megjegyezte, hogy szerinte szakítani kellene “a politikai korrektséggel”, és közvetlenül az egyházakkal kellene együttműködni, illetve “hitelvű kezdeményezések alapján cselekedni”. “Így értük el azt, hogy Afrikában, a Közel-Keleten, Közép-Ázsiában a magyar emberek segítségét, a magyar szolidaritást cselekvő módon tudtuk továbbítani több mint félmillió embernek” – jelentette ki. Hozzátette: ezt a kezdeményezést, ezt a példát a V4-es körben egyre többen követik, Lengyelországgal és Szlovéniával már el is kezdődött az együttműködés.

A Hungary Helps programot példának állítva leszögezte: nem Európába kell hozni az üldözötteket és a bajbajutottakat, hanem a segítséget kell hozzájuk vinni. “Célunk az, hogy az üldözött keresztény közösségeket és válságok sújtotta más közösségeket hozzá tudjuk segíteni a szülőföldön való maradásban, az elüldözötteket pedig a visszatérésben” – hangsúlyozta Azbej Tristan.

MTI

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »