Tripla esl�jn, nem csicskagy�sz: cig�ny-magyar neppersz�t�r – hogy tudjuk, mely hirdet�sekn�l kell azonnal tov�bbg�rgetni

Tripla esl�jn, nem csicskagy�sz: cig�ny-magyar neppersz�t�r – hogy tudjuk, mely hirdet�sekn�l kell azonnal tov�bbg�rgetni

Rasszista vállalkozásra adta fejét a Totalcar: nepperszótárnak nevezik ugyan az alábbi gyűjtésüket, de már az első kifejezés alapján egyértelmű, hogy egy újabb, autóeladás, vagy inkább -átverés "szakterületen" használatos cigány-magyar értelmező szótárról van szó. Ezt konkrétan a mai polkorrekt világban jobbnak látták nem leírni (de a momentumosokon kívül kb. úgyis érti mindenki), mint ahogy azt sem, hogy cigánytól soha semmit nem vásárolunk, és nem is adunk el neki – de talán még ez is fölösleges, hiszen a magyarázatok magukért beszélnek.

Göbölyös Zsolt 2012-ben, vagyis idén pont tíz éve foglalta össze először a használtautó-hirdetések visszatérő szófordulatait. Négy évvel később, 2016-ban pedig jött a második kör, amelyben aktualizálta a listát az akkori trendeknek megfelelően. Most pedig itt a 2022-es szótár, íme:

Mekafull! – valaha megafullnak indult, de a szakszót kisajátító társadalmi rétek számára a mekafull jobban kiadta, így vékül ez terjedt el a márketplészen. Jelentése, hogy az autó felszereltséke mindent tartalmaz, amiről az eladó már valaha hallott. A valóságot azonban a legritkább esetekben tükrözi.

full-full – a mekafullnál is jobban felszerelt, vagyis azokat az extrákat is tudja, amiket az eladó előtte nem ismert.

Tripla eslájn – Audik esetében találkozhatunk ezzel a kifejezéssel, ami azt jelenti, hogy S-line optikával rendelkezik kívül és belül, valamint a futómű is a sportos S-line kiadás. Az eladók jelentős hányada egy utólagos hátsó spoiler láttán is tripla eslint hallucinál, tehát ez valójában semmit sem jelent, érdemes vásárlás előtt utánajárni alvázszám alapján.

Ötgombos – például az ötös BMW F10 szériájának esetében a kormánytól balra helyezkednek el az akkoriban tényleg menőnek számító extrák gombjai. Ha megvan mind, akkor az autó ötgombos, tehát extrás. A tulajdonosok jelentős hányadának ugyan fogalma sincs valódi funkcióiról, a lényeg, hogy meglegyen az öt, és ne legyen vakkapcsoló. Szerintük a négygombos már "csicskagyász".

Friss műszaki! – nagy nehezen megoldottuk, de a következő alkalommal már te szopsz vele. Ezt azoknál az autóknál hangsúlyozzák főleg, amelyek legfőbb értéke, hogy a papírjaik alapján részt vehetnek a forgalomban.

Bigxenon – a kezdetleges angol nyelvtudás és a rossz hallás szerelemgyereke némi nagyzási hóborttal meghintve. Valójában nem big, hanem bi, és azt jelenti, hogy a tompított, valamint a távolsági fény is xenon, nem a puruttya halogén.

Loginc 7 hiffi – ez a BMW feláras audiorendszere, valódi neve pedig Logic7. Közvetlen utódja a Hamman Karbon. A Hamann egy BMW-re szakosodott tuningcég, a karbon pedig autós körökben divat, de a hifit akkor is így hívják: Harman Kardon.

GARANCIÁVAL! – ez egy előre megvásárolt műszaki cascót rejt valamelyik külső szolgáltatónál. Díját az eladó belekalkulálja az autó árába, majd úgy kommunikálja, mintha garanciális lenne a préda. Figyelni kell, mert a "garanciát" nem a kereskedő szolgáltatja, hanem egy külsős cég, amely meghatározott hibákra fizet egy előre maximalizált összeget.

Magánszemélytől! – korábban azt jelentette, hogy az autót évek óta használó tulajdonosa kívánja eladni. Ma már többnyire a "kertinepperek" is magánszemélynek hívják magukat, hiszen ez jobban cseng, cégük nincs, a kintről behozott autót pedig az előző tulaj nevéről adják el, aki megint csak magánszemély. A lényeg, hogy a szavatosságtól búcsúzz el!

Már vizsgás! – külföldi autó esetében használják a kifejezést, amióta hónapokat kell várni a hazai műszaki vizsgára forgalomba helyezés előtt. Ez valójában jót jelent, mégpedig azt, hogy néhány nap alatt a nevedre írathatod. Sajnos a hazai műszaki vizsga megléte az autó műszaki állapotától időnként független, a vizsgabiztosok egy részét pedig felfüggesztették.

Hírdetés

Eladó vagy cserélhető! / Csere érdekel! / Csere drágábbra is! – mindegy, csak tüntesse el valaki, amíg nem lesz újra valami baja.

Motor váltó futómű jó – amikor az eladó valamit nagyon kidomborít, akkor tuti, hogy a maradék szar. Tehát rohad vagy csúnya a fényezése, stb. Fordított felállásban is alkalmazzák, csak akkor a szépséget emelik ki, nem a műszaki állapotot.

[hidden information] – ha ezt látod, akkor a jó képességű eladó a márketplész egyértelmű jelzésének ellenére is beírta telefonszámát a hirdetésbe, és most várja a hívásokat. Taps!

Garantált kilométer! – amit az óra mutat, az biztos benne van, egy méterrel se kevesebb.

Csak ma enyi! – ne aggódj, holnap is ennyi lesz, vagy még kevesebb. További frappáns formátuma a csak hétvégéig eladó! – de aggodalomra semmi ok, mert ez is csak egy ráijesztés!

Költések mentes, kölcsékmentes, kölcség mentes, költcség mentes – ezt találjátok ki ti :)

Kereskedők kíméljenek – maguktól ne hívjanak fel, végül úgyis náluk puncsolok majd.

Bátran lekérdezhető! – kérdezd csak le, maximum nem veszed meg!

Eladó szeretett autóm – szeretném végre eladni!

Megveszi az autódat, kiszedi a katalizátort, majd visszahozza, és még fájdalomdíjat is követel, mi az?

Autókölcsönzés cigány módra – még a katalizátor is megmarad

Így csinálnak gyakorló rasszistát még a toleráns családapákból is Gucci-papucsos Robertó Kárloszék

Késsel akart autót "vásárolni" a cigány – spriccelt a vér az idős áldozat ütőeréből

"A lakásodnál várunk, verjem anyádba!" – a klasszikus módszerrel zsarolja az autósokat egy cigánybanda

"Megszúrlak, ha nem adod el az autót nekünk, rohadt fajgyűlölő magyar g*ci, a rákos k*rva anyádat!"

Ántónió vágyok Borsod megyéből!


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »