Mi a szakmánk, a vizuális kultúra terén és eszközeivel próbálunk minél inkább eleget tenni az emlékezés, az ébresztés, a felrázás, a felvilágosítás, a tudatosítás, a tanítás s a többi feladatának. Szeretnénk elérni, hogy hazánkban, a Kárpát-medencében valahol mindig „üzemeljen” legalább egy Trianon Missziós Vándorkiállítás – fogalmaz Rainer Péter.
A kiállítótér – naputonline.hu
Trianon Missziós Vándorkiállítást szervezett, rendezett Rainer Péter építész-belsőépítész. Őt kérdezte a Gondola.
– Mester, miért fontos, hogy a Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig élő magyarjaink tartsák emlékezetben a világtörténelem legnagyobb aljasságát, Trianont, és időről időre közösségeikben rendezvényen idézzék föl?
– Sajnos a magyar középkorúak és fiatalok többsége – tisztelet a kivételnek – szinte semmit sem tud Trianonról. Több generáció nőtt fel úgy e csonka országban, hogy a szocializmus építése mellett a Trianon szót még kiejteni sem szabadott, nemhogy a történtekről hitelesen, érdemben lehessen beszélni. Ezer éve fennálló – mindig is befogadó, és gyarmattal sosem rendelkező – országunkat az I. világháború elvesztésének örve alatt megfosztották területének több mint kétharmadától, és lakosságának harmadától, az állami-, egyházi- és magánvagyonok, ingatlanok, ingóságok és más javak gátlástalan elrablásával, kifosztásával együtt. Mindezt kivétel nélkül a szomszédos keresztény országok – hadserege, lakossága – művelte velünk, az Antant egyetértő támogatásával. Az évtizedeken át fizetett hatalmas mértékű természetbeli és pénzbeli hadisarcról, jóvátételről már nem is beszélve. Majd ez a II. világháború után kísértetiesen megismétlődött. Erről a legnagyobb – több mint 100 éve történt és ma is tartó – nemzeti tragédiánkról, gyászunkról végre beszélhetünk (zárójelben teszem hozzá; a békesség kedvéért, inkább csak határainkon belül).
ifj. Durkó Zsolt: Magyar tükör – naputonline.hu
Meg/feloldás, megbékélés, feltámadás egyelőre nem látszik, még körvonalakban sem, inkább fásultság és rezignáltság. Természetesen ez magától nem fog megoldódni, ezért mielőbbi komoly erőfeszítéseket kell(ene) tenni. Mi a szakmánk, a vizuális kultúra terén és eszközeivel próbálunk minél inkább eleget tenni az emlékezés, az ébresztés, a felrázás, a felvilágosítás, a tudatosítás, a tanítás s a többi feladatának. Szeretnénk elérni, hogy hazánkban, a Kárpát-medencében valahol mindig „üzemeljen” legalább egy Trianon Missziós Vándorkiállítás, hogy emlékeztessen és cselekvésre ösztönözzön, míg tart Trianon a Kárpát-medencében. (Szép, illő és elvárható gesztus lenne a kormánytól, ha az országzászlót minden június 4-én félárbocra engedné, mint ahogy azt ’56 emlékére, tiszteletére október 23-án teszi.) Itt ragadom meg az alkalmat és kérek mindenkit, aki teheti, fogadja be vándorkiállításunkat. Bármilyen kicsi, közepes, nagy, régi vagy új, kiállításra alkalmas helyiség számít. Elérhetőségem: [email protected]
– A missziós vándorkiállítás mennyiben éri el, hogy ne „csak” ismereteket közvetítsen, hanem élményeket is adjon?
– Ahogy én látom itt fordított a helyzet. A kiállításon szereplő munkák elsősorban képélményt adnak és az élményen keresztül – többnyire áttételesen – közvetítenek ismereteket Trianonról. Ez érdekes módon akkor is igaz, amikor Gadányi Jenő (1896-1960) festőművészen (anyai nagyapám) kívül már egyetlen 1920-ban élt-eszmélt művész munkája sem szerepel a kiállításon.
Gadányi Jenő: Anya gyermekével – naputonline.hu
De a családban, vagy máshol mesélt-hallott, áthagyományozódott történetek által egészben-részben inspirált művek is élményt adnak. Az élményen keresztüli ismeretszerzés pedig mindig nagyobb hatású, mélyebb, többrétűbb, változatosabb, mint például a sima könyvből tanulás. Természetesen ez az élmény-benyomás elmélyíthető utánolvasással, filmnézéssel, kutatással s a többivel. A Trianon művek egy része nem csak a múltat kutatja, faggatja, elemzi, hanem a jövőt is kémleli, megidézi…
– A vándorkiállításhoz képző- és iparművészek adták munkáikat, ez a művészeti plusz hogyan erősíti föl az üzenetet?
– A Rákosi-korban középszerű művészeket fogtak be hazug vezércikkeket írni, zenélni, festeni, szobrot készíteni. Ma a művészek az igaz ügyért, a szabadságért, önként (kényszer nélkül) állítják szolgálatba tehetségüket, sokszor grátisz. Itt messze nem politikai agitációról van szó. Ezt egy kicsit úgy kell elképzelni, mint a szakrális műveket, sőt, ha jobban belegondolok, ezek a Trianon munkák tulajdonképpen szakrális munkák, ha úgy tetszik egyfajta imák, fohászok Máriához, Istenhez. „Legyenek műveitek meghallgatásra találó fohász!” – ahogy Szegő György írta a Vendégkönyvbe. A művész üzenete az embereknek – a kimondott, vagy leírt gondolaton túl – az anyagiasult tartalom, mely megmarad, legalább egy ideig (még a zenénél is – felvétel, újralejátszás), ezért az hosszabb ideig és többször is (vissza)nézhető, tanulmányozható.
Rainer Péter: … zsák a foltját – naputonline.hu
Hatását talán a vízbe dobott kő hullámvetéséhez hasonlíthatnám, mely először nagy, majd fokozatosan gyengül, de nem szűnik meg, hanem szervesen beépül a víz(felszín)be, azt gazdagítva. A megformált, kimondott, kiénekelt, kizenélt, megalkotott, tárgyiasult gondolatnak, a műnek hatnia kell – legalábbis e remény élteti a művészt, hogy munkája nem volt hiábavaló. S, ha végre, a művek hatásának is köszönhetően, kiérdemeljük majd Trianon eltörlését – Kölcsey szavaival élve – a haza fényre derül!
Köszönöm, hogy Trianonnal kapcsolatos gondolataimat elmondhattam, megoszthattam.
Molnár Pál
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
