Trianon-törvényt fogadtak el az oláhok: június 4-én kötelező lesz ünnepelni Erdély elrablását

Trianon-törvényt fogadtak el az oláhok: június 4-én kötelező lesz ünnepelni Erdély elrablását

Megszavazta a bukaresti képviselőház szerdán azt a törvénytervezetet, amely a "trianoni szerződés napjává" nyilvánítja június 4-ét Romániában (és persze Erdélyben is).

A jogszabály szerint ezen a napon "a történelmi esemény jelentőségét" népszerűsítő rendezvényeket tartanak, és országszerte kitűzik a nemzeti lobogót.

Hírdetés

A tervezet képviselőházi vitája során Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke úgy értékelte: teljesen haszontalan törvényről van szó, napirendre tűzése pedig része a magyarellenes versengésnek, amelyet három hete indított az államfő.

A Trianon-törvényt 235 szavazattal 21 ellenében és 25 tartózkodás mellett szavazta meg a bukaresti képviselőház, hatályba lépéséhez pedig már csak az államfő aláírására van szükség.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »