A nagy érdeklődésre való tekintettel – mivel a jelképes 1920 darabos sorszámozott díszkiadás elfogyott – most megjelenik csak a könyv – olcsóbb kivitelben – azok számára, akik szeretnék megvásárolni ezt a 7 könyvet egyben, egy kiadásban.
Raffay Ernő ajánlója:
„Isten csodája, hogy még áll hazánk!”
Karácsony János címzetes püspök és történész (1858-1929) írta e mondatot 1921-ben, „Történelmi jogunk hazánk területi épségéhez” című könyvében. Az pedig még nagyobb csoda, hogy most, Trianon 99. évfordulóján még hangzik a magyar dal, működik magyar iskola a Kárpát-medencében.
A Magyar Menedék Könyvesház hatalmas kötetét tartja kezében az olvasó. Forrásközlő könyvről van szó: több, a trianoni békeparancsra vonatkozó, a nemzetépítő Horthy-korszakban keletkezett könyvet, megnyilatkozást, összefoglaló adatsort tartalmaz. Megmutatja azokat az okokat, amelyeknek következménye volt az ország szétdarabolása, majd bemutatja azokat a következményeket, amelyek a megszálló „utódállamok” területén történtek.
Lukachich tábornok így foglalja össze itt közölt munkájában az összeomlás legfontosabb okait: „Meggyőződésem, hogy nem jut az ország a mai sorsra, ha nem következik be 1918. október havában a felfordulás és nem jut Károlyi Mihály gróf kormányra, nem végeztet a nemzettel harakirit éppen a legkritikusabb időben, nem dobatja el a magyar katona fegyverét akkor, amikor arra Magyarország határainak megvédésére szükségünk volt”.
„Könyvem eddigi részének elolvasása után mindenki tisztában lehet azzal, hogy ki csinálta az 1918. októberi felfordulást. Nem csinálta ezt a tulajdonképpeni nép, nem a középosztály, sem pedig a magyar munkás. Politikai kalandorok szervezett aknamunkája vezette félre a lógós tiszteket és a szökött katonákat, valamint a rendőrséget. Ezek okozták az engedelmesség megtagadásával a törvényes rend felbomlását, az összeomlást. A magyar kormány ellenintézkedéseinek hiánya és sok véletlen körülmény összejátszása segítette ezt az aknamunkát eredményhez. Károlyi Mihály gróf és érdektársainak hatalomra jutásához.”
Pontos megfogalmazás: mégis vannak ma Magyarországon történészek, akik védik a rózsaszín gróf országvesztő tevékenységét.
A trianoni országvesztésre a két világháború között mind a magyar kormányok, mind a kor értelmisége megfelelő válaszokat adott.
A politikusok a magyar külpolitika legfontosabb, mindent meghatározó céljává a területi revíziót tették, s hogy milyen eredménnyel, ezt a négyszeres határmódosítás mutatja: 1941 nyarán a Magyar Királyság területe, a visszacsatolt 79 241 km²-rel együtt 172 204 km²-re; lakossága a visszajött 5 363 331 emberrel együtt 14 683 323 főre növekedett. (A M. Kir. Központi Statisztikai Hivatal adatai, 1941.) Hatalmas eredmény a legvéresebb magyar évszázadban.
A magyar értelmiség legjobbjai már 1919-től (!), a „békeszerződés” készülésének hónapjaitól kezdve letették szellemi-tudományos válaszaikat az országcsonkítás ellen. E nagyszerű kötetben olvasható pap, statisztikus, földrajztudós, író, külügyi szakember és más értelmiségi alkotó elemzése. Elegendő, ha csak a korszak legkiválóbb szakembereit, a Magyar Külügy Társaság tisztségviselőit nevezzük meg: gróf Apponyi Albert, Horváth Jenő, Lukács György (nem a gyilkos népbiztos), Eöttevényi Olivér, báró Wlassics Gyula, Berzeviczy Albert, Fodor Ferenc és Nagy Emil.
Írásaikból nemcsak a korabeli európai helyzet, hanem ebben a megcsonkított Magyarország helye és helyzete is megismerhető.
Ráadásul – s ezt e kötet egyik legnagyobb érdemének tartom -, olvasható például a híres Rothermere lord „Újmagyarország felé, – Rothermere lord békerevíziós mozgalmának hiteles története és okmányai, 1927” című fejezet, amelyben a későbbi sikeres területi revíziók nemzetközi előkészítésének fölemelő története olvasható. E mozgalomról itt olvasható Lőrinczy György összefoglalója. Ebből csak egy mondatot idézünk:
„Rothermere lord üzenete végighullámzott a magyar szíveken. Magával ragadta, tettre serkentette az egész nemzetet, s mindenki érezte, hogy a lord felhívására: álljatok mellém, támogassatok! – tenni kell valamit. A Budapesti Hírlap az élők között legnagyobb magyar íróhoz fordult, adjon irányítást.”
Herczeg Ferenc így válaszolt:
„„Minél előbb alakuljon meg egy társadalmi liga a trianoni békeszerződés revíziójának napirenden tartására. Nagyon hamar. Nem holnap, hanem már ma. Szerintem a mozgalomnak a magyar polgárság köréből kellene kiindulnia és elsősorban a nagykereskedőknek, gyáriparosoknak és más közgazdasági tényezőknek kellene az élen állania. Én azt hiszem, hogy ha a GyOSz, a TÉBE, az OMGE, OMKE, Magyar Gazdaszövetség, Faluszövetség, Országos Iparegyesület stb. megkezdenék az akciót, igen rövid idő alatt százezer főből álló hatalmas tábor állhatna Rothermere lord háta mögé, akciójának támogatására.
A Ligának tagja volna minden magyar férfi és nő, aki Trianon dolgában egyetért velünk, kivéve azokat, akik hivatalos állásuknál fogva függő viszonyban vannak a kormánytól. A Liga élére ne állítsunk sem hivatásos politikusokat, sem újságírókat, hanem a vezetést adjuk a dolgozó Magyarország tipikus képviselőinek kezébe. Nem téve persze különbséget szellemi és fizikai munkások között.”
Lőrinczy György ezt fűzi Herczeg nyilatkozatához:
„Herczeg Ferenc eszméje, amellyel a revíziós liga megteremtésének gondolatát adta a magyar közvéleménynek, egyszerre irányt adott. Az egész magyar társadalom osztatlan lelkesedéssel sietett az eszme megvalósítására. A Budapesti Hírlap hasábjain másnap a magyar gyáriparosok nevében Fenyő Miksa ügyvezető igazgató hosszú levélben jelentette be a magyar gyáriparosok csatlakozását Herczeg Ferenc tervéhez.”
Érdekes átváltozás: az egykori szabadkőműves, keresztényellenes és a magyarokon csak gúnyolódó, Nyugat-alapító Fenyő talán újra akarta pozicionálni magát a konzervatív Magyarországon, mint a Trianon-ellenes új szervezet fő támogatója. Megjegyzem, egy év múlva a Magyar Revíziós Ligának mintegy másfélmillió, tagdíjat fizető tagja volt. Ezzel a kormányok erős társadalmi támogatást kaptak a revíziós külpolitika alátámasztására.
Azt mondhatnánk, hogy Trianon után a magyaroknak „könnyű” dolga volt, mivel a nemzetközi békeparancs oly nagy mértékben volt elhibázott, hogy a magyaroknak csak rá kellett mutatniuk az etnikai, gazdasági és kulturális rossz döntésekre, s elvileg egyből „megvilágosodtak” a nyugati politikusok. Valóban, e nagy kötetben is olvasható sok, 1920 után keletkezett vélemény, amelyekből kirajzolódik, hogy a legfontosabb politikusok (talán az egyetlen Clemenceau-t kivéve) belátták, hogy történelmi hibát s nagy igazságtalanságot műveltek a magyarokkal. Megoldást azonban – éppen a nemzetközi francia érdek miatt – nem tudtak javasolni, ráadásul a három utódország jó kereskedelmi partner is volt. Ez lett az oka annak, hogy a magyar külpolitika kénytelen volt olasz, majd német irányba fordulni.
Ugyanakkor az is tény, hogy éppen a helyzet igazságtalansága miatt a magyarok komoly támogatókat is találtak. Sajnos nem a nyugati, egykori döntnök politikusok között, hanem egyes értelmiségiek sorában. Közülük most csak egyet, a későbbi Nobel-díjas Ernest Hemingway-t idézzük. Ő a The Toronto Star Weekly című hetilap konstantinápolyi tudósítója volt a Nagy Háború után, s „A balkáni király-kérdés” című írásában ezeket írta:
„Románia az egyetlen ország, amelyet Európában senki sem vesz komolyan. Amikor az államférfiak és barátaik 1919-ben a legjobb párizsi szállodákban laktak és a szerződésben munkálkodtak, melynek az volt a feladata, hogy európaivá tegye a Balkánt, és amely végül is Európát tette balkánivá, a románok bevetésre kész gyorsbeszélők és történelmi precedensidézők válogatott kollekcióját vonultatták fel. Amikor ezek már mind elmondták a magukét, és a szerződések aláírása következett, kiderült, hogy a románok megkapták minden iránybéli szomszédaiknak mindazokat a területeit, amelyeknek nevét román küldött valaha is kiejtette a száján. A szerződés aláírói valószínűleg ezt sem tartották nagy árnak azért, hogy megszabaduljanak a tüzes román honfiak jelenlététől. Mindenesetre Románia most kénytelen fenntartani Európa legnagyobb békehadseregét, hogy megfékezze lázongó újrománjait, akiknek egyetlen vágyuk, hogy ne kelljen románnak lenniük.
Előbb-utóbb hatalmas tömbök fognak leválni Romániából és messzire sodródni tőle, mint a jégtáblákról, mikor elérik a Golf-áramot. Mária királyné, aki elsőrangú bridzsjátékos, másodrangú költőnő és Európa legfőbb politikai szürke eminenciásainak egyike, és aki több arcfestéket használ, mint a többi európai királyi família együttvéve, minden erejével azon igyekszik, hogy olyan európai szövetségeket kössön, amelyek megakadályozzák a jövendő széthullást.”
Pontos meglátások, majd Hemingway levonja a következtetését: „Eközben a román hadsereg tisztjei, annak a hadseregnek a tisztjei, melynek egyszer majd a tíz éven belül bekövetkező magyar és orosz támadás zömét kell felfognia, rúzsozzák magukat, arcpirosítót használnak, és fűzőt hordanak. Ez nem túlzás. A saját szememmel láttam, amikor román tisztek, gyalogostisztek, ajkukat rúzsozták egy kávéházban. Láttam lovastiszteket, akik úgy ki voltak festve, mint egy kórista. A fűzőkre nem esküszöm. A látszat néha csal.”
Nem tudni, hogy az amerikai író ismerte-e a háború utáni hadsereg-létszámokat, azonban tény, hogy (1929-ben) az Egyesült Államok szárazföldi hadseregének létszáma 151 000 katona, addig Csehszlovákiának 162 000, Romániának pedig 278 000 fős a békelétszámú hadereje. Igen, helyes az a következtetés, amely szerint a trianoni határokat kizárólag fegyveres erővel lehetett megtartani.
Így van ez napjainkban is: a Trianont megerősítő és három faluval súlyosbító, 1947. évi párizsi béke határozatainak megtartása céljából engedett be a mai Románia a határain belülre óriási amerikai rakéta-erőket és egyéb csapatokat; valamint e célból állomásozik hatalmas román páncélos alakulat Marosvásárhelyen.
Nem véletlen, hogy báró Somorjai Lukachich Géza tábornok a „békeszerződést” a Corpus Iuris-ba emelő törvény meghozatalakor tett Nyilatkozatával fejezi be oknyomozó könyvét: „A nemzetgyűlés, midőn a trianoni béke törvénybeiktatását elhatározza és annak ratifikálásához beleegyezését adja, az isteni igazság színe előtt és az emberiség lelkiismeretéhez fordulva kimondja, hogy ezt a békeokmányt valótlan adatokon alapulóknak, igazságtalannak és az emberiség közös érdekeibe ütközőnek tartja, hogy nem a tények és az érdekek kétoldalú megvitatásának, s ebből folyó egyezménynek az eredménye, hanem egyoldalú idegen akaratnak ránk való erőszakolása, hogy a nemzetgyűlés tehát csupán ennek az ellenállhatatlan kényszernek engedve járult annak ratifikálásához, hogy e tényével nem róhat kötelezettségeket azon területekre, melyek benne képviselve nincsenek, nem szűnik meg abban bízni, hogy a ma uralkodó szenvedélyek lecsillapultával beálló jobb belátás utat fog nyitni a békekötés neve alatt elkövetett égbekiáltó igazságtalanságnak jóvátételére.”
Ma is hozhatna a magyar Országgyűlés egy hasonló tartalmú nyilatkozatot, olyan nagy mértékben időszerű (sajnos) e fönti néhány mondat. Trianon ugyanis, minden káros következményével együtt itt ül a magyar nemzet nyakán, sorvaszt, pusztít. Mi lehetne a magyarok legfontosabb, egyben legszebb föladata most, 2019-ben? Újabb küzdelem megindítása a határok Magyarország javára történő módosításáért. Nagyhatalmi támogatást el lehet érni, csak a nemzetnek kell felismernie e nagy, történelmi célt.
*
A Magyar Menedék Kiadó e kötete éppen ebben segít: ott kell lennie e könyvnek minden magyar család asztalán, közel a Feszülethez.
(Raffay Ernő)
*
TARTALOM:
Előszó
• Somorjai Lukachich Géza báró: Magyarország megcsonkításának okai, 1932.
• Pesti Hírlap: (szerk. dr. Légrády Ottó) Igazságot Magyarországnak!
• Trianon kegyetlen tévedései, 1930.
• Rothermere Lord: Újmagyarország felé, – Rothermere lord békerevíziós mozgalmának hiteles története és okmányai, 1927.
• Sir Robert Donald: Trianon tragédiája, Magyarország szózata az emberiséghez, 1929.
• Karácsonyi János: Történelmi jogunk hazánk területi épségéhez, 1921.
• Igazságot Magyarországnak! – A trianoni békeszerződés következményeinek ismertetése és bírálata, 1928.
• Gróf Apponyi Albert, a Magyar Külügyi Társaság elnöke: Magyarországnak és a rovására megnagyobbodott államoknak történelmi hivatása
• Horváth Jenő, a Magyar Külügyi Társaság igazgatója: A trianoni szerződés diplomáciai története
• Lukács György, a Magyar Külügyi Társaság alelnöke: A trianoni szerződés igazságtalanságai
• Eöttevényi Olivér, a Magyar Külügyi Társaság ügyvezető alelnöke: A trianoni szerződés kulturális következményei
• Földes Béla, a Magyar Külügyi Társaság elnöki tanácstagja és szakosztályi elnöke: A trianoni békeparancs hatása a magyar közgazdaságra.
• Báró Wlassics Gyula, a Magyar Külügyi Társaság társelnöke: A trianoni szerződés jogi orvoslása a nemzetek szövetsége és döntőbíróság útján.
• Berzeviczy Albert, a Magyar Külügyi Társaság elnökhelyettese: A trianoni szerződés és a lefegyverzés.
• Fodor Ferenc, a Magyar Külügyi Társaság választott rendes tagja: A trianoni szerződés földrajzi megvilágításban.
• Nagy Emil, a Magyar Külügyi Társaság alelnöke: Az út az orvoslás felé.
• Vérző Magyarország – Magyar írók Magyarország területéért, 1928.
RENDELHETŐ!
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
