Trélerrel hordták haza a kokaint

Trélerrel hordták haza a kokaint

Lezárult a nyomozás a tetten ért kábítószercsempészek ügyében.

A civilruhás rendőrök akkor csaptak le a drogszállítmányra, amikor a Hollandiából hazaérkezett trélert az elkövetők Siófokon leparkolták, és leszerelték róla a pótkereket. A drog ugyanis abban lapult – írja a police.hu.

A 2021. december 1-jei akció félig volt sikeres, mert a nyomozók akkor csak a páros egyik tagját, a 26 éves budapesti K. Márkot tudták elfogni, társa elmenekült. Ellene elfogatóparancsot adtak ki. A 48 éves siófoki P. Zsolt Géza azonban sokáig nem bírta a bujkálást, és pár héten belül, 2022. január 18-án ügyvédje jelenlétében feladta magát.

Hírdetés

A lefolytatott nyomozás során a kábítószerbűnözés elleni nyomozók összegyűjtöttek minden olyan bizonyítékot, mely alátámasztja a páros bűnösségét. Ezek alapján egyértelművé vált, hogy a két férfi 2021 májusa és decembere között legalább hat alkalommal hozott be ezzel a módszerrel kokaint Magyarországra. A szállítások alkalmával összesen több mint 4 kilogramm drog került be hazánkba.

Az ügyben a nyomozók lefoglaltak összesen közel 3 kilogramm kokaint és mintegy 5 kilogramm hígításra alkalmas anyagot. Ezzel legalább 2800 adag drog utcára kerülését akadályozták meg. Ennek feketepiaci értéke 85 millió forint. Ezen túl a gyanúsítottaktól lefoglaltak még összesen 5 és félezer eurot, valamint több mint kétmillió forintot.

A budapesti és a siófoki férfit – akik jelenleg is letartóztatásban vannak – jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nonyomzó Iroda nyomozói. Az iratokat a napokban küldték meg a Somogy Megye Főügyészségnek.

Nyitókép: Pixabay

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »