Transzszexuálisnak támadt a feminista

Transzszexuálisnak támadt a feminista

„Én csak a mocskos kis tábláját vettem el, mert nem tűrök meg nőgyűlölő feliratokat, nem, és kész” – ezzel indokolta Bajusz Orsolya, hogy egy keddi rendezvényen nekirontott egy transznemű nőnek, aki állítása szerint zaklatta őt. A Facebook-esemény szerint a rendezvény a Trapéz Galériában volt, a bántalmazott transznemű pedig az esemény falára írt hozzászólásában megjegyezte: táblája szövege az volt, hogy „a transznőgyűlölet is nőgyűlölet”.

Kik azok a transzellenes feministák?

A történtek előzményeként említhető, hogy a magyar feminista közösségen belül is megjelent egy transzellenes csoport, amely nem fogadja el, hogy a transznemű nők is épp olyan nők lennének, mint azok, akik biológiailag is annak születtek. A transzokat kizáró radikális feminizmus (Trans-exclusionary radical feminism – TERF) csoporthoz tartozók szembehelyezkednek a feminizmus harmadik hullámával, és lelki problémákra vezetik vissza, hogy valaki a biológiaival ellentétes neműként identifikálja magát.

Az önmagukat ekként meghatározók egy jellemző szövege novemberben jelent meg az LMP-hez kötődő Reflektor blogon: a Weiss Eszter álnevű szerző Nőnek lenni nem egy életforma címmel bírálta az előzőleg transzneműségéről beszámoló Vay Blankát. A Reflektor szerzője úgy látta: „A férfiszerep-elvárásokhoz nem igazodó férfiakat is rengeteg nagyon súlyos hátrány sújtja, amit szintén a nemek közti hierarchia okoz, azonban ettől nem lesznek nők. Ezeket a férfiakat sújtó problémákat is nagyon sürgető orvosolni, de nem azzal, hogy a nőiességhez való vonzódásukat »autentikus« női létként ismerjük el.”

„El lett küldve a nőgyűlölő kis táblájával együtt”

Bajusz Orsolya publikált már a Kettős Mércén, a Reflektoron és a Dinamó Műhely blogon is. Mint a Reflektoron büszkén említette is, ő volt, aki elintézte, hogy az RTL Klub híradójában zongorás kísérettel elhangozzon a „takarodjatok ki a p**ánkból” szöveg.

Hírdetés

A Trapézban kedden Bajusz kiállításának megnyitóját tartották: az eseményleírásból kiderül, hogy ez kötődik az egyebek közt a transzneműséget is karikírozó Transzzsidó kiáltványhoz.

Az esemény falán Mérő Vera (A Nem az Nem blog szerzője) tette fel a kérdést, van-e valakinek felvétele arról, hogy Bajusz verbálisan és fizikailag is bántalmaz egy transzneműt. Egyben érdeklődött, tényleg nem tett-e senki semmit a támadás közben. Bajusz sajátos stílusban reagálva ismerte el a tábla elvételét, egyben a kommentek szerint hallomásból vett információk alapján zaklatónak nevezte a megtámadott felet. Erről egy későbbi hozzászólásában lapunk alkalmi szerzője, Antoni Rita azt írta: „Nagy nehezen kiderítettem, hogy a vádlói kikről állítják, hogy áldozatok, és beszéltem velük. Nem valósult meg fenyegető zaklatás.” Bajusz ezután kommentjében úgy fogalmazott: egy másik nő dobta ki az áldozatot, „ráordított, hogy zaklatóknak takarodás”, ő pedig csak a tábláját vette el.

Rágalmazták is az áldozatot?

Hozzászólt az áldozat is, aki azt írta, ellene agresszívan felhozott hazugságokról van szó. „A karom rángatása, majd a tábla kezemből való erőszakos kitépése, annak megrongálási szándékával és eltulajdonításával, az ezt követően kettejük által hozzám intézett agresszív, fenyegető üvöltözéssel és sértegetéssel együtt szerintem eléggé bántalmazásként definiálható” – közölte, hozzátéve, hogy nem kidobták, hanem önként távozott, miközben Bajusz Orsolya és Feró Dalma üvöltve fenyegetőzött. A történteket így foglalta össze: „Merészelek erőszakmentesen egy táblával véleményt nyilvánítani, és a – magukat »feministának« valló – bántalmazó cisznők nácikat felülmúló elvetemült agresszióval esnek nekem.”

A Büntető törvénykönyv szerint közösség tagja elleni erőszaknak számít a nemi identitás szerinti csoportok tagja ellen elkövetett támadás is. Emellett a rágalmazás, becsületsértés is büntetőjogi kategória.

Kerestük a Trapézt annak kapcsán, mit gondolnak a történtekről, amint reagálnak, frissítjük a cikket.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »