Tragikus ünnepek a Tátrában: négy turista vesztette életét

Tragikus ünnepek a Tátrában: négy turista vesztette életét

MAGASTÁTRA. A karácsonyi ünnepek alatt négy turista vesztette életét, valamint többen megsérültek a Magas-Tátrában.

Kedden délelőtt egy turista jelezte, hogy a Fehér-tavi-csúcs (Jahňací štít) alatti nyeregben 4 zuhanó személyt vett észre. Közölte, hogy a zuhanást követően ketten, valószínűleg gyerekek, mozdulatlanul fekve maradtak a hóban. A helyszínre azonnal mentőhelikoptert küldtek.

Eközben a balesetet szenvedett 14 éves lány és 11 éves fiú apja is segítséget kért a segélyhívó számon, s közelebbi információval is szolgált a sérültek egészségi állapotáról – tájékoztatott a Hegyi Mentőszolgálat (HZS).

A helyszínen végül három sérült személyt találtak. A legsúlyosabb állapotban levő, fejsérülést szenvedett lányt légi úton a poprádi kórházba szállították. A páciens átadása után a mentőhelikopter legénysége visszatért a kisfiúért, akinek a medencecsontja sérült meg, illetve a hátgerinc-sérülést szenvedett férfiért. A gyermekek apja könnyebb sérülésekkel úszta meg a történteket, ezért esetében nem volt szükség további orvosi ellátásra, ismerősei kíséretében önállóan jutott el a Zöld-tó (Zelené Pleso) melletti menedékházba.

Négyen vesztették életüket az elmúlt két napban

A Magas-Tátrában (Vysoké Tatry) az utóbbi napok során több sérülés történt, s négyen életüket vesztették. Hétfőn egy cseh turista a Kis-Tarpataki-völgyben (Malá Studená dolina) megcsúszott, majd több száz métert zuhant. A helyszínre hívott hegyimentők azonnal légimentők segítségét kérték, ám a gyors beavatkozás ellenére sem tudták megmenteni a fiatal nő életét.

Ugyanaznap a mentőknek azt jelezték, hogy két turista ugyancsak jeges felszínen csúszott meg. „A Nagyszalóki-csúcsra (Slavkovský štít) vezető, hozzávetőleg 1900 méteres magasságban található turistaösvényen tartózkodtak“ – tájékoztattak a hegyimentők. „A két személy közül a fiatal férfi életét megmentették, de a 23 éves cseh hölgy a több száz méteres zuhanás során életveszélyes sérüléseket szenvedett, amelyekbe belehalt“ – szögezte le a HZS.

Kedden a kora reggeli órákban a segélyszolgálat műveleti központja a lengyel TOPR mentőszolgálatnál dolgozó kollégák közreműködésével kapott értesítést arról, hogy egy turista a Kis-Tarpataki-völgynél lezuhant. A lengyel férfit hozzávetőleg egyórás keresés után sikerült megtalálni. A súlyos sérüléseket szenvedett 25 éves férfit kimentették a veszélyes terepről, majd légi úton Ótátrafüredre (Starý Smokovec) szállították, ahol orvosi ellátást kapott. Ennek ellenére belehalt sérüléseibe.

Hírdetés

A délutáni órákban szintén turisták jelezték, hogy a Király-szakadék (Krážovský žžab) alatt, a Nagy-Tarpataki-völgyben (Vežká Studená dolina) egy élettelennek tűnő, mozdulatlan férfitestet találtak. A 33 éves cseh turista ugyancsak belehalt a zuhanás során szerzett súlyos sérüléseibe. Testét Ótátrafüredre szállították, ahol átadták a rendőrségnek és az illetékes orvosnak. A férfi a Magas-Tátra negyedik áldozata az elmúlt napokban.

Többen súlyosan megsérültek

December 25-én a hegyimentőknek a Lomnici-nyeregben (Lomnické sedlo) kellett beavatkozniuk. Egy szlovákiai síelő elesett a lejtőn, súlyos arc-, illetve alsó és felső végtag-sérüléseket szenvedett.

Ugyanaznap egy szlovák turista a Kis-Tarpataki-völgynél kért segítséget. Miután megcsúszott a jeges felszínen, sokáig csúszott és zuhant, a testét és a hasát fájlalta. A 35 éves férfit a helyszínen ellátták, majd Ótátrafüredre szállították.

Csaknem a december 26-i Nagy-Tarpataki-völgyben történtekkel egy időben egy újabb lengyel hölgy járt szerencsétlenül: megcsúszott a Nagyszalóki-csúcsra vezető jeges ösvényen. Zuhanás közben számos arcsérülést szenvedett, valamint sokkot kapott. A sérült nőt helikopterrel a poprádi kórházba szállították.

Kedvezőtlenek a feltételek

A HZS a turistákat arra figyelmezteti, hogy a hegyekben ez idő tájt nagyon kedvezőtlenek a feltételek, amelyek fokozott veszélyt jelentenek az emberi tevékenység, főleg a gyalogos turisztika, a hegymászás és a sítúrázás szempontjából. A terep ugyanis a felmelegedést, majd a lehűlést követően nagyon síkossá, csúszóssá vált. Emiatt a hegyimentők szerint megfelelő téli felszerelésre van szükség.

A Hegyi Mentőszolgálat weboldalán a látogatókat fokozott elővigyázatosságra inti. Mint kifejtik, az alsó hóréteg fagyos, kemény hóréteg, a tetején viszont 5-20 cm vastag friss hóréteg van, emiatt bármikor könnyen megcsúszhatunk. Azt ajánlják, a turisták ne menjenek a hegyi menedékházaknál magasabban fekvő területekre.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »