Tragikus balesetben vesztette életét a korábbi olimpikon

Tragikus balesetben vesztette életét a korábbi olimpikon

Életének 53. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt a korábbi ökölvívó olimpikon, Petrovics János. Az építkezéseken dolgozó férfit egy leomló fal temette maga alá.

Petrovics János a pályafutása során három amatőr magyar-bajnokságot nyert, volt világbajnoki résztvevő, profiként több magyar és nemzetközi címmérkőzésen lépett ringbe. 1992-ben Barcelonában képviselhette Magyarországot az olimpiai játékokon, a karrierjét 10 győzelemmel és 6 vereséggel zárta, többek között Oscar De La Hoya ellen is meccselt – írja a Bors.

Az egykori bokszoló eredetileg géplakatosnak tanult, de a szakmájában nem dolgozott, visszavonulása után pedig segédmunkásként dolgozott. Július 8-án, hétfőn is

munka közben vesztette életét, amikor bontási munkálatokban vett részt a hévízi Aqua Hotelben, ahol egy fal rádőlt.

Hírdetés

A portálnak az 53 éves bokszoló párja, Mónika nyilatkozott.

„Hétfő reggel hat órakor indultam otthonról munkába, előtte persze mint mindig, János megfőzte a kávémat. Amikor kiértem a házból az utcára, Jani még kilépett az erkélyre, hogy integessünk egymásnak. Utánam is szólt, hogy majd telefonál, de nem telefonált” – mondta az egykori bokszoló élettársa.

„Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy elvesztettem a páromat. Persze, már voltam bent a rendőrségen, ahol megtudtam, teljes körű boncolásra lesz szükség, de csak néhány nap múlva végzik el. Ki kell deríteniük, hogy János pontosan milyen sérüléseket szenvedett, és mi okozta a halálát” – tette hozzá a gyászoló asszony.

„János munkatársa felmászott a létrára, majd néhány pillanattal később, az 5 méter hosszú, 50 centiméter vastag betontömb megindult. A kollégának sikerült leugrania, a törmelékek viszont a páromat maguk alá temették” – mondta a nő.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »