„Minden éjszaka látom a társaimat a Matterhorn meredek lejtőjén, ahogyan széttárt karokkal, szinte katonás rendben egymás után lefelé csúsznak: az első a vezető Croz, aztán Hadow, majd Hudson, végül Douglas. Igen, ez a kép mindig előttem lesz.” Edward Whymper a Matterhorn 1865. július 14-i meghódításával lezárt egy korszakot, de soha nem tudta elfeledni az ereszkedés elborzasztó pillanatait. A 4478 méter magas alpesi csúcs nem adta könnyen magát.
Edward Whymper (1840–1911) londoni művészcsaládba született, amely meghatározta pályafutását. Apja, Josiah Wood Whymper akvarellfestőként, könyvillusztrátorként és fametszetkészítőként kereste kenyerét, és fiait, köztük Edwardot is megismertette a rajzolás tudományával. Edward jó rajzkészségének köszönhetően ismerkedett meg az alpinizmussal, amelyben megtalálta élete hivatását.
A fiú 20 éves korában megbízást kapott egy londoni kiadótól egy sor alpesi tájrajz elkészítésére. Edward az Alpokban járva (és alpinistákkal találkozva) szeretett bele a hegymászásba. 1861-től már aktívan ostromolta a hegység ormait, és sikerült meghódítania a Délkelet-Franciaországban található Dauphiné-Alpok akkoriban legmagasabbnak hitt csúcsát, a Mont Pelvoux-t. A csúcsra felérve Whymper szembesült vele, hogy a Mont Pelvoux-nál bizony vannak magasabb hegyek, mint például az annak közvetlen közelében fekvő Barre des Écrin, amelyre 1864-ben sikerült felkapaszkodnia.
Whymper 1861–1865 között számos expedíciót vezetett az Alpokban a Mont Blanc-tömbhöz, ahol többek között sikerült feljutnia a 3823 méter magas Mont Dolent-ra és a tengerszinttől 4122 méterre magasodó Aiguille Verte (zöld tű) csúcsára is. Whymper olyannyira elmerült az alpinizmus világában, hogy egy sátrat is tervezett. A klasszikus háromszög formájú Whymper-sátrak kisebb változtatásokkal egészen a 20. század közepéig igen népszerűek voltak.
Edward Whymper
Whymper diadalt diadalra halmozott, de az Alpok hetedik legmagasabb hegycsúcsa, a 4478 méter magas, a mai svájci–olasz határ menti Matterhorn nem adta meg magát. Whymper 1861 és 1865 között nyolc alkalommal próbálta meghódítani a csúcsot, mindannyiszor sikertelenül. A Matterhorn megmászása eközben igazi „versenyfutássá” vált, ugyanis egy olasz alpinista, Jean-Antoine Carrel is szemet vetett az oromra. Carrelt az egyéni dicsőség mellett a hazaszeretet is fűtötte, mivel úgy vélte, hogy egy olasznak és nem egy angolnak illene előszőr a Matterhorn tetejére lépni.
Whymper, aki számos kudarcot átélt a délnyugati hegygerincen, új útvonalról, északkeleti irányból próbálta meghódítani a csúcsot. Hét főből álló csapatával 1865. július 13-án indult a Svájc déli határvidékén fekvő Zermattból. Másnap hajnalban megkezdték a mászást. Whymper és csapata akadálytalanul tört a hegytető felé, amelyre 13:40-kor sikerült feljutniuk. Ugyanazon a napon egy másik útvonalon a rivális Carrel is oda tartott. Délután két óra tájban Whymper és egyik társa, Michel Croz a csúcsról figyelték Carrel és csapata küzdelmét. Whymper és Croz heves kiáltozásba kezdtek, hogy felhívják a felfelé törő olasz figyelmét, aki miután kiszúrta őket és rádöbbent, hogy megelőzték, csalódottan visszafordult 200 méterre a csúcstól.
Whymperék egy órát töltöttek a Matterhorn tetején, majd megkezdték a leereszkedést. A hét hős egy közös kötélen mászott lefelé. Elől ment Croz, őt követte a fiatal, mindössze 19 éves, tapasztalatlan Douglas Robert Hadow, aki a leereszkedés folyamán megcsúszott és elsodorta az előtte lévő Crozt. Mindkét férfi zuhanni kezdett a meredek lejtőn, magukkal rántva a kötélhez kötött Lord Francis Douglast és Charles Hudsont.
A Matterhorn napjainkban (kép forrása: Wikipédia / chill / CC BY-SA 3.0)
A helyi vezetőként felfogadott, Zermattból származó Peter Taugwalder volt az ötödik a sorban; a férfi, miután meghallotta Croz ordítását ösztönszerűen cselekedett, és megpróbálta belefúrni magát a sziklás talajba. Whymper és Taugwalder fia, aki utolsó volt a sorban, szintén hasonlóan cselekedett. A zuhanó férfiakat azonban nem tudták megtartani. Whymper később így emlékezett vissza a tragikus pillanatokra:
„(…) amint meghallottuk Croz kiáltását, Taugwalder és én megpróbáltunk minél szilárdabban megkapaszkodni a sziklákba. Mi kitartottunk, de a kötél Taugwalder és Lord Douglas között elszakadt. Két-három másodpercig még láttuk, ahogy szerencsétlen társaink a hátukon szánkáznak le a meredek lejtőn és széttárt karjaikkal próbálják lassítani magukat, menteni életüket, majd egyenként eltűnnek a mélyben. Attól a pillanattól fogva, hogy a kötél elszakadt, képtelenség volt megmenteni őket.”
Edward Whymper, Taugwalder és a fia végül sikeresen lejutottak a hegyről, de örömüket beárnyékolta négy társuk tragédiája. Az utolsó nagy kihívást jelentő alpesi csúcs, a Matterhorn megmászásával véget ért az Alpok meghódításának aranykora.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
