Tragédia: egy ember meghalt két autó frontális ütközésében Kulcsár Péter2026. 08. 31., h – 08:38
Fatális közlekedési baleset történt.
Egy ember életét vesztette abban a frontális ütközésben, amely vasárnap este történt Málca (Malčice) és Kácsánd (Kačanov) között, a Nagymihályi járásban.
Az egyik jármű vezetője olyan sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A balesetben további személyek is megsérültek, néhányuk állapota súlyos
– tájékoztatott közösségi oldalán a Kassai Kerületi Rendőrkapitányság.
A helyszínről származó első információk alapján a rendőrség az éjszaka folyamán még két halálos áldozatról számolt be. „Az információt most pontosítjuk – a mentőknek sikerült újraéleszteniük az egyik személyt” – közölték a frissítésben.
A súlyos közlekedési baleset röviddel 21 óra után történt.
„Az eddigi megállapítások szerint az egyik jármű egy másik forgalmi sávba áttérve összeütközött az ott közlekedő járművel. Az ütközést követően mindkét autó lesodródott az úttestről”
– ismertette a rendőrség.
A másik jármű sofőrjénél elvégzett alkohol- és drogteszt egyaránt negatív lett. A tragikus baleset pontos körülményeit, okát és a felelősség mértékét továbbra is vizsgálják.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


