Trabanttal érkezik Közép-Európa egyik utolsó remeteségének lakója

Trabanttal érkezik Közép-Európa egyik utolsó remeteségének lakója

Különös hirdetés keltett feltűnést még januárban. Saalfelden városa elhivatott remetének kínált állást egy 350 éves barlanglakban. Jelentkezők is akadtak szép számmal, ötvenszeres volt a túljelentkezés, végül egy 58 éves belga energetikai mérnök nyerte el a hagyományos posztot, pazar környezetben, 1450 méter magasban.

Stan Vanuytrechtre nagy utat tett meg idáig, szolgált a belga hadsereg légierejénél, elvégezte az egyetemet és segített pszichológiai betegeknek is. Mostantól a kereső zarándokoknak kell lelki segítséget nyújtania.

A hangulat nagyon jó volt, az emberek a médiatudósítások nyomán rendkívül izgatottak voltak, hogy tényleg megérkezik. A fotók alapján voltak elképzeléseik, de nem tudták, milyen emberrel találkoznak majd. Stan Vanuytrecht röviden bemutatkozott, és egy nagyon méltóságteljes beszédet mondott – mondta Erich Rohrmoser polgármester.

A remetelakot május 15-én foglalja majd el Stan Vanuytrecht. Alapvetően a saalfeldeni remete április végétől, a Szent György-ünneptől október végéig a hegyen él, ha az idő engedi, november elejéig. December 24-én pedig délutáni istentiszteletet tart a remetelaknál, a kápolnánál – tette hozzá.

A hagyományaikhoz hozzátartozik a remeteség – magyarázta a polgármester, miért kerestek hirdetés útján remetét.

Hírdetés

Az emberek büszkék a remetére, örülnek, hogy a remetelak nem üres, ez része a kultúránknak. A városból 15-20 perc alatt lehet feljutni a remeteséghez, ami turisztikai szempontból is fontos. Kirándulási célpont, az emberek kifejezetten ezért jönnek Saalfeldenbe, és még rossz időben is fellátogatnak a hegyre – nyilatkozta.

Gyorsan változó világunkban az emberek keresik azt a helyet, ahol egy kicsit magukba mélyedhetnek, a remetelak pedig ilyen – érvelt.

A remetét egyébként Stan testvérnek szólítják. Munkaszerződést nem kötöttek vele, szolgálatát fizetség nélkül látja el.

Stan Vanuytrecht amúgy meglepődött, hogy őt választották ki a pozícióra. Egyáltalán nem számított arra, hogy egy belga állampolgár lesz majd a befutó.

(Híradó – Magyar Kurír nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »