Továbbra sem Kövesi az egyetlen jelölt az európai ügyészség élére

Továbbra sem Kövesi az egyetlen jelölt az európai ügyészség élére

Bár a teljes hazai sajtóban, és jelentős mértékben a nemzetközi sajtóban is az a hír terjedt el, hogy Laura Codruța Kövesi egyedüli jelölt maradt az európai főügyészi tisztségre, hétfőn kiderült, hogy ez nem igaz. A francia ellenjelöltje, Jean-Francois Bohnert ugyanis a Politicónak azt mondta, még versenyben van a tisztségért.

Bohnert egyébként megjegyezte, hogy nagyon sok médiafókusz irányult Kövesire, amiért az korrupt politikusokat csukatott le, de az európai ügyészség vezetőjének dolga nem merül ki ennyiben, hanem azok ellen kell vizsgálatot folytatni és felépíteni a vádat, akik az EU pénzügyi érdekeit károsítják, és ez nem merül ki a korrupciós cselekményekben.

Bohnert ugyanakkor sérelmezte, hogy a sajtó egyenlőtlenül bánt vele és Kövesivel, szerinte ez főleg abból fakadt, hogy őt a saját kormánya éppenséggel támogatja, míg a román jelöltet nem.

Hírdetés

Ugyanakkor az Európai Tanács Bohnertet támogatja, aki gyakorlatilag franciául és németül is anyanyelvi szinten beszél, az Európai Parlament meg Kövesit jelölte ki.

Miután az RFI Románia megírta, hogy Bohnert egy hazai tisztségre pályázik, a Politico felhívta, és nekik elmondta, hogy szomorúan olvasta az erről szóló híreket, ugyanakkor semmi nem változott a jelöltségével kapcsolatban, sőt, bírja a német ügyészek támogatását is. A francia EU-s képviselet is jelezte, hogy nem változott az álláspontjuk, továbbra is Bohnert a jelöltjük.

Az Európai Ügyészség 2020-tól fog indulni, az EU tagállamai önként vállalhatták, hogy belépnek: ezt a 28 tagállamból 23 teljesítette, a kimaradók közt van Magyarország is. A hivatal élére a EP és a Tanács közös döntése értelmében fogják kinevezni a vezetőt, a tárgyalások akkor fognak folytatódni, ha az Európai Tanácsnak meglesz az új vezetősége.


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »