Továbbra sem kell vízum Amerikába

Továbbra sem kell vízum Amerikába

A magyar állampolgárok továbbra is vízum nélkül utazhatnak az Egyesült Államokba – erről állapodott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az amerikai belbiztonsági minisztérium vezetőivel hétfőn Washingtonban.

A magyar miniszter az MTI-nek nyilatkozva elmondta: 36 olyan ország van a világon, amelynek állampolgárai számára nem kell vízum az Egyesült Államokba történő beutazáshoz.
    

Hozzátette azt is, hogy megállapodtak a vízummentesség hosszú távú fenntarthatósága érdekében szükséges magyar törvényhozási lépések listájáról, és ezeket a jövőben el is fogják végezni.
    

Szijjártó Péter kijelentette: biztonsági kérdésekben különlegesen mély megértés jellemzi egymással szemben a két kormányzatot. Mindketten az egyik legfontosabb feladatnak tekintik a saját állampolgáraik és országuk megvédését, legfontosabb feladatnak pedig annak a jognak a fenntartását, hogy ki léphet be az országba, kikkel akarunk együtt élni. Mindkét ország jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében is, hogy meg tudja védeni a határait.
    

Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy a magyar és az amerikai Exim Bank megállapodott beruházások, projektek közös finanszírozásáról. Ez azt eredményezi, hogy magyar és amerikai vállalatok még több fejlesztési forrást és még több hitelt, valamint hitelgaranciát felhasználva vághatnak bele közös beruházásokba akár az amerikai, akár a magyar piacon, vagy harmadik országok piacain is.
   

Hírdetés

Az Egyesült Államokból érkező vállalatok a második legjelentősebb befektetői közösséget alkotják Magyarországon, 1700 amerikai  vállalat 105 ezer magyar embernek ad munkát. Az Európai Unión kívül az Egyesült Államok Magyarország második legnagyobb exportpiaca, tavaly 3,5 milliárd dollárért exportált oda termékeket és szolgáltatásokat.
    

A Washingtonban most kötött megállapodás értelmében a magyar és amerikai vállalatok több forrással rendelkeznek olyan beruházások esetében is, amelyeket közösen hajtanak végre harmadik piacokon. Így a nagy amerikai cégek Magyarországon gyártott termékei a világ még több pontjára eljuthatnak, és még több munkahely teremtését teszik lehetővé magyarországi cégeik számára.
    

Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország és az Egyesült Államok együttműködésének sikertörténete alapvetően a gazdaságon és az emberek között kapcsolatokon alapul. A most megkötött két megállapodás ezeken a területeken jelent előrelépést, általuk a két ország együttműködése még jobbá válik.

MTI

 

The post Továbbra sem kell vízum Amerikába appeared first on HUNHÍR.info.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »