Továbbra is szédítően nagyok a bérkülönbségek Szlovákiában

Továbbra is szédítően nagyok a bérkülönbségek Szlovákiában

A szlovákiai alkalmazottak korántsem keresnek olyan jól, mint azt a Statisztikai Hivatal által rendszeresen közzétett adatok alapján gondolnánk. Minden tizedik alkalmazott nettó fizetése az 572 eurót sem éri el.

A Statisztikai Hivatal ugyan rendszeresen közzéteszi a bruttó havi fizetésekről szóló jelentését, ez azonban erősen torzított adatokkal szolgál. A bruttó havi átlagbért ugyanis alaposan megdobja a jobban kereső csúcsvezetők fizetése, a többség így általában jóval kevesebbet keres az átlagbérnél. A szakemberek szerint jóval objektívebb képet nyújt az úgynevezett medián bér, amelyet a statisztikusok úgy számítanak ki, hogy sorba állítják a fizetéseket, és megnézik, mi van a sor közepén. Szlovákiában például nagyjából 2,5 millió munkavállaló van. Ha őket fizetés szerint növekvő sorrendbe állítjuk, akkor az 1 250 000. fizetése a medián, vagyis az emberek fele ennél többet, a másik fele ennél kevesebbet keres.

„Szlovákiában tavaly 1081 euró volt a bruttó medián bér, ami azt jelenti, hogy az alkalmazottak felének a nettó fizetése, vagyis az az összeg, amit valóban átutaltak a számlájára, 830 euró alatt mozgott”

– nyilatkozta lapunknak Nikola Richterová, a Profesia.sk munkapiaci portál szóvivője. Az alkalmazottak tizedének a bruttó fizetése azonban a 714 eurót sem érte el, ők így tisztán havonta legfeljebb 572 euróval számolhatnak.

Hírdetés

Ez ráadásul csak az országos átlag, miközben Szlovákia továbbra is azon országok közé tartozik, amelyekben a legnagyobb regionális eltérések tapasztalhatók.

„Pozsony olyan, mint ha nem is Szlovákiában lenne. A fővárosban az alkalmazottak felének a bruttó havi bére tavaly 1500 euró felett mozgott”

– tette hozzá Richterová. Nagyszombat és Kassa megyében a bruttó medián bér 1100, Nyitra és Trencsén megyében 1050, Zsolna és Besztercebánya megyében 1000, Eperjes megyében pedig 936 euró volt. Míg Eperjes megyében minden harmadik alkalmazott bruttó bére tavaly a 800 eurót sem érte el, Pozsonyban ilyen alacsony fizetéssel az alkalmazottak alig 6 százaléka kénytelen beérni.

A legrosszabbul fizetett alkalmazottaknak továbbra is a takarítónők számítanak, akiknek a bruttó havi átlagfizetése 634 euró körül mozgott. A sorban a konyhai kisegítő személyzet (650 euró), a szabók (661 euró), a varrónők (669 euró), a szobalányok (674 euró), a portások (683 euró), a segédmunkások (683 euró) és a pedellusok (696 euró) következnek. A legjobban keresők toplistáját természetesen a vezérigazgatók vezetik, 5046 eurós havi átlagbérrel, de egyes IT-szakemberek és a pilóták is 3 ezer eurós átlagfizetéssel számolhatnak.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »