Továbbra is jelentős a nemek közötti bérszakadék

Továbbra is jelentős a nemek közötti bérszakadék

Bár az egyenlő munkáért járó egyenlő bér elvét a római szerződés már 1957-ben bevezette, az úgynevezett bérszakadék továbbra is makacsul tartja magát, az elmúlt évtizedben Európa-szerte csupán minimális javulást sikerült elérni ezen a téren. Ugyanazért az elvégzett munkáért a nők még mindig kevesebb fizetést kapnak, s ez a különbség több száz euró is lehet.

Mindezt a Szakszervezeti Szövetségek Európai Konföderációja is megállapította tanulmányában, mely szerint az európai nők, akik olyan munkát végeznek, mely a férfiak által végzett munkával megegyező készségeket követel meg, még mindig kevesebb fizetést kapnak.

Az említett vezető szakszervezeti szerv, mely 45 millió tagot tömörít 38 európai országban, összehasonlította a béreket a kontinens egy nyugati és egy keleti országában, konkrétan Németországában és Romániában, melyhez a háztartási gépek gyártásánál dolgozó nők és az autóiparban dolgozó férfiak bérezését vette alapul. Mindeközben több kritériumot vizsgált, a képességeket, a fizikai megterhelést, a felelősséget, a kort és a kötelezettségek fajtáját.

Hírdetés

mint az autóiparban dolgozó férfiak, holott a munkájuk hasonló készségeket igényel. Romániában, ahol lényegesen alacsonyabbak a bérek, a férfiak és a nők keresete közti különbség nettó 244 euró.

A szakszervezeti szerv tavaly úgy becsülte, hogy a nők a változások jelenlegi üteme mellett csak a 22. században, konkrétan 84 év múlva fognak ugyanazért a munkáért a férfiakéval megegyező bérezésben részesülni.

(NZS/Felvidék.ma/SITA)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »