Továbbra is hiánycikk a friss házi tej a háztartásokban

Továbbra is hiánycikk a friss házi tej a háztartásokban

Annak ellenére, hogy talán könnyebb leemelni az üzletek polcairól az előre csomagolt dobozos tejet mintsem odahaza tehenet tartani és naponta azt fejni, a gazdák véleménye szerint az emberek továbbra is igényt tartanak a friss ház tejre. A június elsején ünnepelt tej világnapja alkalmából a nagytárkányi Nagy családnál jártunk, akik évtizedek óta tehénfejéssel és friss tejből készült termékekkel indítják a napot.

A tőketerebesi járásbeli településen értesüléseink szerint még ma is több olyan háztartás van, ahol legalább egy, néhol pedig még annál is több tehenet tartanak. Míg egy-másfél évtizeddel ezelőtt szinte minden ötödik falusi háznál tartottak tehenet és napi rendszerességgel gyűjtötték be a friss tejet, manapság már csak nagyon kevés család istállójában akad egy-egy szarvasmarha. A nagytárkányi Nagy családnál sincs ez másképp, évekkel ezelőtt ők is legalább négy-öt tehenet, több kecskét és kecskegidát és rengeteg sertést és baromfit is tartottak.

„Míg régebben nem volt olyan falu a környéken, ahol ne lett volna a háznál egy-egy tehén és egyéb nagyobb háziállat, manapság ez már ritkaságnak számít. Évekkel ezelőtt nekünk is több tehenünk volt, de most már csak egyet tartunk. Mivel nagy a család, a napi rendszerességgel lefejt tejet inkább már saját felhasználásra eltároljuk. Azt, hogy milyen a bolti tej és a házi tej közötti különbség, nem igazán tudom, mert én még sohasem ittam bolti dobozos tejet, azt viszont jól tudom, hogy a friss házi tej nagyon finom. Sok mindent készítünk belőle, többeközött sajtot, tejfelt, túrót vagy vajat is. Ezek mind olyan termékek, amire nap mint nap szükségünk van. S ami a legfontosabb, hogy ezek nemcsak olcsóbbak a boltinál, de sokkal egészségesebbek is” – közölte lapunkkal Nagy Éva, aki férjével és családjával közösen évek óta mezőgazdasággal foglalkozik.

Hírdetés

Ahogy azt a tapasztalt háziasszony szavaiból is leszűrtük, hova tovább, az emberek annál fontosabbnak tartják az egészséges ételek, italok fogyasztását, azonban a vele járó dolgokat, például haszonállatok tartását manapság már csak nagyon kevesen preferálják. „A friss tej valóban finom és egészséges, de ahhoz, hogy ezt napi rendszerességgel bebiztosíthassa valaki a családjának, annak komoly feladatok sorát kell nap mint nap elvégezni. A tehenet elsősorban tisztán kell tartani, enni és inni kell neki adni, ki kell ganajozni, nem utolsó sorban pedig naponta legalább egyszer le is kell fejni. Ez rengeteg időt és energiát vesz igénybe, de a mai rohanó világban ezt már csak nagyon kevesen képesek bevállalni. A fiatalokat erre már talán rá sem lehet szedni, holott egy kis odafigyeléssel minden megoldható. Az viszont igaz, hogy ha több háziállat is van egy háztartásnál, akkor az ünnepnapokon is dolgozni kell, a kirándulásokat pedig nagyon okosan kell betervezni” – tette hozzá a háziasszony.

Jól emlékszem, ahogy gyerekkoromban szinte minden faluban, köztük nálunk Ágcsernyőben is napi, heti vagy szezonális rendszerességgel kihajtották a tehéncsordát a legelőre. Ez úgy történt, hogy a pásztor vagy a gazda az istállóból vagy a hátsó udvarból elindult a csordával a falusi út mentén a legelőig, majd vissza. Míg akkoriban ez teljesen normális jelenség volt, Nagyék szerint ez ma már szinte elképzelhetetlen. „Mivel nekünk elfogytak a legelőink, nem volt hová kihajtani a teheneinket, ezért is csökkentettük az otthon tartott jószágok számát. Másfelől pedig egyre több lakos panaszkodott, amikor elindultunk a tehenekkel az úton át a legelőkre, mivelhogy az állatok az útra piszkoltak, és olyan is volt, hogy a farkukat csapkodva kárt tettek az út mentén parkoló autókban. Egyre többen panaszkodtak emiatt a polgármesteri hivatalban, így hát felhagytunk ezzel a szokással. Bár régen ez teljesen normális dolog volt a hétköznapokban, a mai modern ember számára ez szinte már elképzelhetetlen jelenség” – zárta némi elkeseredéssel Nagy Éva.

 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »