Petike elszabadult. Szégyen!
Petike elszabadult. Szégyen!
A Dumaszínház humoristáját feljelentették garázdaságért, ám a tiszás közvélemény továbbra is komolytalan hazugságokkal próbálja mentegetni. Varga Ádám riporter megmutatta, hogy nem igaz, amit állítanak. A valóság az: nem lépett Aranyosi lábára és köszönt is a beszélgetés előtt.
– Aranyosi Pétert garázdaság miatt feljelentették, azonban a tiszás közvélemény továbbra is komolytalan hazugságokkal próbálja mentegetni – írja Deák Dániel politikai elemző közösségi oldalán.
A XXI. Század Intézet elemzője rámutat: még a tiszás Dévényi István – akit tavasszal az ATV Csatt című műsorában szembesített a valósággal, és nagyon megsértődött – is már tegnap azt magyarázta, hogy Aranyosi Péternek nem köszönt Varga Ádám riporter, rálépett a lábára és hosszasan faggatta, ezért kezdett el agresszívan lökdösődni.
Maga Aranyosi is egy nevetséges magyarázattal állt elő: pisilnie kellett, sietett.
– Természetesen mindez nem igaz: Varga Ádám ki is tette az oldalára a felvételt, amelyen látható, hogy köszönt, nem lépett rá a lábára, és nem faggatta hosszasan.
De még ha igaz lenne is minden kínos magyarázkodás, így akkor sem lehet viselkedni – az erőszaknak egyszerűen nincs helye a közéletben.
Ezek a szánalmas ellenzéki reakciók őket minősítik; jelenleg ezen az alacsony intellektuális színvonalon állnak – zárta gondolatait Deák Dániel.
Borítókép: Aranyosi Péter (Forrás: Facebook)
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »


