További rezsipánikot okozhat a briteknek az ukrán helyzet

További rezsipánikot okozhat a briteknek az ukrán helyzet

Az ukrajnai események miatt vélhetően tovább fokozódik az európai energiaválság. Pedig már hónapok óta nagy a baj. Nagy-Britanniában szinte háborús állapotok uralkodnak – nem véletlen ez a megfogalmazás. Folyamatosan emelkednek a rezsiköltségek, egyre többen kényszerülnek arra, hogy kevesebbet fűtsenek, sokan pedig hideg vízben mosnak, mert nem tudják kifizetni a számlákat – számolt be az M1 Híradója.

Minden este lecsavarja a fűtést egy 38 éves dél-angliai családanya.

Az idősotthonban dolgozó nő azt mondja, hogy már nem tudja az egész napos fogyasztás után fizetni a számlákat.

„Esténként, amikor leáll a fűtés, a lányommal egy takaró alatt szoktunk ülni egy meleg vizes palack társaságában. Inkább magunkra terítünk még egy plédet, mert az nem kerül semmibe, míg a folyamatos fűtés lenullázza a bankszámlát” – mondta az asszony.

Arról is beszélt, hogy mostanra már minden szórakozási lehetőségről le kellett mondania, például moziba vagy étterembe se mehet. Egy elszegényedéssel foglalkozó civil szervezet szerint több millió brit, akik korábban kényelmes anyagi helyzetben voltak, most nélkülözni kényszerülnek.

Áprilistól pedig tovább romlik a helyzet, amikor több mint 50 százalékkal nőnek az energiaárak,ráadásul a munkavállalók által fizetett járulékok is emelkednek az Egyesült Királyságban.

„Bár a bérek és támogatások áprilisban még nőnek, de nem az árakkal azonos ütemben. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb ember helyzete tovább romlik, mert a bevételük nem olyan mértékben nő, mint a termékek ára. Vagyis az életszínvonaluk csökken.

Hírdetés

Természetesen a legszegényebb családok számára lesz a legnehezebb átvészelni ezt az évet”  – magyarázta Rebecca McDonald, a Joseph Rowntree Foundation jótékonysági szervezet gazdasági elemzője.

Egyre többen szorulnak segélycsomagokra, egy londoni élelmiszerosztó ponton például már hetente mintegy ötszáz család kér segítséget.

„Valószínűleg le kell majd mondanom a fűtésről, és ritkábban használhatom a gázt. Néha már most is hideg vízben mosok. Minden kiadásra oda kell figyelnem” – panaszolta egy ételadományra váró férfi.

Az elosztópont vezetője arról számolt be, hogy egyre többen vannak, akik már nem tudják kifizetni a gázt és a villanyt.

Sok korábbi adományozójuk pedig időközben már maga is élelmiszer-segélyre szorul.

„A mi áramszámlánk is megduplázódott, három hónap alatt 170 fontról csaknem 400-ra nőtt.  Nekünk is nehéz, hát még a családoknak” – fogalmazott William McGranaghan, az ételosztó alapítója.

A Bank of England adatai szerint a briteknél olyan életszinvonalbeli romlást okoznak az áremelkedések, amelyre az elmúlt három évtizedben nem volt példa.

A fogyasztói árak inflációja már az elmúlt évben elérte az 5,5 százalékot, amire 1990-es évek gazdasági válsága óta nem volt példa.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »