További áldozatok: avagy öngyilkosságok a mozdonyvezetők szemszögéből

További áldozatok: avagy öngyilkosságok a mozdonyvezetők szemszögéből

Vasúti szerelvények elé ugrani biztos módját jelentik az öngyilkosságnak, ezért nem túl meglepő, hogy heti szinten hallhatunk hasonló esetekről. Akik azonban a MÁV szerelvényeit, vagy éppen a budapesti metrókat választják végső döntésük eszközének, nem csak maguknak ártanak, hanem a szemtanúknak, de leginkább a járművezetőknek is. Utóbbi pedig sokkal több szót érdemel, mint amit jellemzően fordítunk rá.

Egy héttel ezelőtt a Nyugati pályaudvar felől Cegléd irányába tartott egy vonatszerelvény. Azonban már az egyik fővárosi megállónál, a Zugló vasútállomásnál váratlan dolog történt: egy várakozó utas a vonat beérkezésekor hirtelen leugrott a peronról. Az esetről a kegyeleti szempontokat figyelembe véve mi is beszámoltunk egy szemtanún keresztül, lapunknak ugyanis megszólalt az egyik fiatal lány, aki közvetlen közelről nézte végig egy számára idegen ember csúfos halálát.

És itt jön a kérdés, amiről muszáj beszélnünk: ki a valódi áldozat?

Hiszen aki önként vet véget életének, be kell látni, hogy klasszikus értelemben vett áldozatként nehezen értelmezhető. Akinek azonban kiegyensúlyozott életébe kéretlenül, önkényesen egy másik ember halálának nyomasztó képe tör be, főleg ha az egészségügyi következményekkel is jár számára, az áldozati szerep sokkal inkább megállhatja a helyét.

Az Alfahír kérésére a MÁV Kommunikációs Igazgatósága segített körülírni, milyen folyamatok követik a fentebb említett formában elkövetett öngyilkosságokat. Arra voltunk kíváncsiak, milyen traumán eshetnek át, és milyen segítséget kaphatnak azok a mozdonyvezetők, akik a vezetőfülkéből kénytelenek végignézni -tudván, hogy nem tehetnek ellene semmit- ahogy az általuk vezetett több tíz tonnás jármű valakinek az élete utolsó felvonását jelenti.

Nehéz így folytatni a munkát

A vasúttársaságtól megtudtuk, hogy ilyen esetben a balesetvizsgálók által a helyszínen feltett, szinte első kérdés, hogy vállalja-e a mozdonyvezető a további szolgálatot, vagy kér leváltó személyzetet. Amennyiben a további szolgálatellátást nem befolyásolja a baleset, a mozdonyvezető folytathatja szolgálatát. Ha azonban a balesetet követően úgy érzi, a lelki trauma miatt nem tudja szolgálatát folytatni, jelzésére az üzemirányítás azonnal leváltó személyzetet biztosít.

Természetesen, ha a későbbiek során – akár másnap – úgy érzi, nem tudja feldolgozni az őt ért traumát, kérhet orvosi segítséget. Az érintett mozdonyvezető, amennyiben úgy ítéli meg, hogy az átélt trauma feldolgozása érdekében erre szüksége van, kérheti a gázolást követő 3 napra beosztott szolgálatai alóli mentesítését is „rehabilitációs szabadság” címén, és mentori kíséretet is igénybe vehet.

A felkért mentor a „rehabilitációs szabadság” után két szolgálatban elkíséri a mozdonyvezetőt. A mentor kizárólag lelkileg támogatja a mozdonyvezetőt az őt ért lelki trauma feldolgozásában. Ha pedig olyan súlyos megrázkódtatás érte a mozdonyvezetőt, hogy a fenti lépések sem bizonyulnak elegendőnek, akkor dönthet úgy is, hogy szakorvosi ellátást igényel. Ebben az esetben a Vasútegészségügyi Kft. területileg illetékes foglalkozás-egészségügyi orvosához fordulhat, akinek segítségével számára a szükséges szakorvosi ellátást biztosítják.

Túl nagy számok

Az Alfahír kérdésére a MÁV számokat is közölt: eszerint tavaly összesen 34 olyan gázolás vagy gépjárművel való ütközés történt, amely után a járművezetők éltek a munkáltató által biztosított speciális lehetőségekkel, mint a rehabilitációs szabadság és/vagy mentori kíséret.

Tavaly mintegy

70 kereszteződésben történt gépjárművel ütközés, melyek során 15-en haltak meg.

Egyéb gázolásból 136-an haltak meg, ebből 70 volt bizonyíthatóan öngyilkosság.

Hírdetés

A MÁV ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmünket, hogy 2013-tól a gázolásban meghalt személyek közül csak azokat sorolják az öngyilkos áldozatok közé, akikről a rendőrség határozatban is megállapítja az öngyilkosságot.

Utolsó bosszú, avagy miért pont így?

Természetes, hogy szinte mindenkiben ugyanaz a kérdés vetődik fel ilyenkor: miért mások előtt? Miért kell valakinek „tönkretenni az életét”, avagy „miért nem tudja ezt otthon, a négy fal között megtenni”?

Abban, hogy ne csupán találgassuk a válaszokat, az Alfahírnek Prof. Dr. Héjj Andreas, a Pécsi Tudományegyetem pszichológiaprofesszora segített eligazodni. Az egyetemi tanár szerint éles különbség van a „békés” öngyilkosok és azok között, akik nyilvánosan végeznek életükkel.

Lapunknak arról beszélt, ilyen esetekben teljesen tudatos cél az, hogy az öngyilkosság megbénítsa a közlekedést, a tűzoltók riasztását igényelje, és akár több ezer ember munkahelyről való késését okozza.

„A legnagyobb agresszivitást mégis arra az emberre gyakorolja, akit ártatlanul arra kényszerít, hogy testét szétroncsolva gyilkosává váljon. Olyan helyzetbe hozza, hogy az nem tehet mást, hiszen egy 32 tonnás robogó szerelvényt lehetetlen pár méteren belül megállítani”.

A professzor szerint aki öngyilkosságát így rendezi meg, azt akarja, hogy az őt – vélelme szerint – meggyötrő, megalázó társadalom szenvedjen, legyen rossz a lelkiismerete. S a szerelvény vezetője számára az egész megbüntetendő társadalmat személyesíti meg.

Súlyos következmények jöhetnek

Dr. Héjj Andreas úgy véli, aki „békeidőben is ölésre kényszerített”, az végül valóban szenvedni fog. Ugyan a pszichológiai krízis-intervenció megpróbál ezen segíteni, de a gyilkos fájdalomtól eltorzult arc képe, és a szétcsonkolt, vérbe fagyott test látványa sokáig kísérti az ártatlan vezetőt.

Ezek után a vétlen ember végső soron a teljes magatehetetlenség élményét tapasztalhatja meg, mégpedig egész pontosan a halállal kapcsolatban. Héjj Andreas ehhez egy kínai példával élt: a kínaiaknál ugyanis az öt boldogság legfontosabbja a jó halál.

S itt merül fel a kérdés:

hogyan higgyen az így meggyötört ember abban, hogy az ő halála majd „jó halál” lesz?

Az ilyen esetek következménye tehát állandó feszültség lesz még akkor is, ha az ember józan eszével tudja, hogy hiába figyel, mert aki őt szemelte ki a „piszkos munka” végrehajtására, azelőtt nem tud megállni: azaz magatehetetlenné vált.

Az ilyen életbevágó magatehetetlenség megtapasztalása a pszichológiában egy súlyos zavar-hármashoz vezet:

  • Kogníciós (érzékelési) zavar: lassan már olyan élethelyzetben sem veszi észre, hogy valójában létezik kiút, ahol a lehetőség világosan kínálkozik.
  • Motivációs zavar: semmihez sincs kedve, semmit sem szeretne tenni, sehova nem akar elmenni.
  • Érzelmi zavar: rosszkedvű, magányossá válik.
  • A krízis-intervenciót a kognitív viselkedésterápia követi, ahol konkrét helyzeteken, különböző gyakorlatok segítségével tudják a fenti zavar-hármast lassan föloldani. Ez viszont idő- és költségigényes, s ne feledjük: mindez annak az „agresszív önpusztítónak” köszönhető, aki egy számára teljesen idegen, ártatlan emberrel ölette meg magát.

    Dr. Héjj Andreas szerint egyáltalán nem szükségszerű, hogy az életét önszántából lezáró emberek másoknak szenvedést okozzanak. Megítélése szerint ha az illető sajnálatos módon e végzetes döntésre jutott, sokkal etikusabb módon is elérheti célját: Wass Albert Hagyaték című művére mutatva „finomabb” megoldásnak tartja a táltosok meditatív kilépését az életből, akik miután szeretteiktől elbúcsúztak, egy nyugodt szent helyre vonulnak vissza, ahol ima és révülés segítségével lépnek ki testükből, amelynek hátrahagyott vonásai a békét tükrözik: avagy az illető megboldogult.

    Figyelem!

    Ha Ön vagy valaki az ismerősei, barátai, családtagjai közül krízishelyzetben van, hívja akár mobilról is az ingyenesen hívható 116-123 lelkielsősegély-számot!


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »