Tovább tart a küzdelem a Jobbikon belül

Ezúttal a pócsmegyeri alapszervezetet oszlatták fel. A helyi vezető szerint azért „végezték ki őket”, mert mert nem értettek egyet a párt irányváltásával. Ez már a sokadik jobbikos szervezet, amelyik megszűnik az utóbbi néhány hónapban. Vona Gábor pártelnök szerint éppen akkor pusztulna el a Jobbik, ha nem változna.

Kivégeznek minden olyan tagot és szervezetet, aki, és amely ragaszkodik az eredeti irányelvekhez! – ezzel indokolta a közösségi oldalán a Jobbik pócsmegyer-surányi csoportjának feloszlatását a szervezet helyi elnöke. A Jobbik balra tolódása ellen már a párt évadnyitóján is tiltakozott a magyar gárda mellett több alapszervezet is.

Házon belül éppen a pócsmegyeri elnök, Barsi Éva adta át a tiltakozó petíciót 50 alapszervezet nevében Vona Gábornak, amelyről egy videót is feltöltött a Facebook-oldalára. Szerinte már ekkor eldőlt a sorsuk. Most azt írja: ezt követően indultak be a párton belüli tisztogatások.

A pócsmegyer-surányi szervezetnek ugyan felajánlották az újraalakulás lehetőségét, azonban ezt ők visszautasították. Barsi Éva ezt azzal indokolja: hogy a kézi vezérléssel nem tudnának azonosulni. A volt helyi elnök botrányosnak nevezi a Jobbik felsőoktatási törvénymódosítás kapcsán képviselt álláspontját. Úgy fogalmaz, hogy ezzel hátba szúrták őket. Szerinte a Jobbik cserben hagyta és már nem képviseli saját szavazói érdekeit.

Korábban maga a pártelnök, Vona Gábor is elismerte, hogy a Jobbik irányt váltott. Úgy fogalmazott, hogy nemzeti rétegpártból nemzeti néppárt lett. Szerinte azonban ezzel nem gyengébbé, hanem erősebbé vált a Jobbik és félre kell tenni a megosztottságot: ”Én kijövök ebből az erőtérből és meg fogom vívni ezzel kapcsolatban a küzdelmeimet házon belül is meg házon kívül is. És meg is vívom.”

Hírdetés

Ez a vonal teljes mértékben vállalhatatlan

Sokan azonban Vona Gábor kijelentése ellenére is élesen kritizálják a párt irányváltását – köztük a párt volt nemzetpolitikai kabinetvezetője is Borbély Zsolt Attila szerint Vona Gábor mostani politikájával a baloldal szavazóbázisát szeretné megnyerni, ezzel viszont szembekerül korábbi támogatóival. Szerinte a legnagyobb hibát akkor követte el a párt, amikor nem szavazta meg a kvóták elutasításáról szóló alkotmánymódosítást.

“Ez már a nemzetárulást simán kimeríti – tehát egész egyszerűen eddig ilyet csak a magát baloldalnak nevező bűnszövetség követett el” – mondta.

Az új irányvonal miatt hagyta ott a pártot a pomázi szervezet elnöke is. Facebook oldalán azzal indokolta döntését, hogy jelenlétével nem legitimálhatta tovább az elvtelen fordulatot.

A vecsési szervezet szintén a facebookon, trágár szavak kíséretében határolódott el a pártvezetéstől. A Jobbik nyíregyházi, hajdúhadházi és létavértesi önkormányzati képviselője is kilépett a pártból, és az elmúlt időszakban feloszlatták többek között a csökmői, a mikepércsi, a monostorpályi, a nagyrábéi, a sápi és a biharnagybajomi csoportot is.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »