Tovább gyalázzák a meggyilkolt magyar fiút a szerb médiumok

A szerb fősodorbeli médiumokban  a jelek szerint tovább folytatódik a sajtóhadjáratát a törökkanizsai gyilkosok erkölcsi felmentéséért. A belgrádi lapok firkászai megtalálták a gyilkosság bűnöseit. Matematikai képletben kifejezve: áldozat=bűnös.

A Blic például kegyeletsértő és lejárató módon – persze ANONIM „helybeliekre“ hivatkozva – arról „cikkezett“, hogy Barna Martin „gyakran részeg volt, alkoholizmusa miatt cudarul összeveszett apjával, ami miatt el kellett költöznie anyjához, de ott sem maradt sokáig, gyakran részegen jött haza, nemrég összeveszett anyjával is, ami miatt a rendőröknek kellett közbelépniük, ezután elment apai ági nagyanyjához, ahol egy MAGTÁRBAN (Érdekes, a Srpski Telegraf még tegnapelőtt azt állította, hogy egy fészerben élt. Ennyit a szerb rezsimhű médiumok hitelességéről – A szerk. megj.) töltötte az utolsó éjszakáját“.

A Politika napilap, fittyet hányva a család gyászára és az igazságra, tovább ment a „hiteles informálásban“, s úgy mutatta be olvasóinak – szintén ANONIM „helybeliekre“ hivatkozva -, mintha Martin drogdíler lett volna, aki a tragikus éjszakán előre megbeszélt találkozót tartott gyilkosaival: „A gyilkosságra állítólag éjjel, szeptember 17-ke és szeptember 18-ka között került sor, a fiatalok feltételezhetően előzetes egyeztetés alapján találkoztak (…) A helybeliek szerint – így folytatja a Politika – Barna Martin szülei elváltak, édesanyjánál vagy időnként anyai ági nagyszüleinél élt, de hozzátették, hogy rossz társaságba került, erőszakos viselkedésre volt hajlamos és állítólag kábítószer-kereskedelemmel foglalkozott (…) a településen nincs sok titok arról, hogy ki mivel foglalkozik. A középiskolás diákok elmondták, hogy mind a fiúkat, mind az áldozatot csak látásból ismerték, és hogy a háttérben nyilvánvalóan tisztázatlan üzleti ügyek állnak“. És láss csodát, a lap riportere ottjártakor „véletlenül“ összefutott id. Jovan Dimovićtyal, az őrizetbe vett „fiatalok” édesapjával, aki a lapnak elmondta, hogy „sajnálja a fiút, fiatal gyermek volt, de az ő gyermekei nem ölték meg őt”. A Politika valahogy fontosnak érezte megemlíteni, hogy Dimovićék tisztességes munkából, „paprikaszedésből” élnek, a cikk szerint a családapa „épp a mezőn dolgozott a fiaival együtt, amikor jöttek a rendőrök értük”, csak épp azt nem írta meg, hogy a cigány kvatró már régóta rettegésben tartotta a törökkanizsaiakat.

Hírdetés

A fentiekből a belgrádi lapok olvasói azt a következtetést vonhatják le, hogy a meggyilkolt Barna Martin és a családja maguk is felelősek a tragédiáért. A fősodratú szerb médiumok ezzel a pletykákra és hazugságokra épülő karaktergyilkossággal de facto kiegyenlítik az elkövető és áldozat közötti erőviszonyokat, mintha két egyenlő fél állna egymással szemben, az egyik oldalon Martin és családja, míg a másik oldalon a gyilkosságot elkövető „fiúk“, szinte azonos mértékű felelősséggel.

Többekben – bizonyára nem ok nélkül – felmerül a gyanú, hogy valakik elejétől kezdve el akarják tussolni az ügyet. Az esettel napokig nem foglalkozott a sajtó, a hatóságok napokig késtek a közleménnyel. A mindig jól informált szerb portálokon csak vasárnap, öt nappal a gyilkosság után jelentek meg az első cikkek az esetről. Hogy eltussolási szándék állhat a háttérben, elég okot ad a gyanúra, hogy a szerb médiumok kivétel nélkül azt állították, hogy Martin holttestét „látható sérülések nélkül találták meg“, annak ellenére, hogy a holttestet megtaláló nő elmondta, hogy látta a fiú hátát és fejét, amelyek tele voltak véraláfutásokkal.

Gyilkosságnak kellett történnie ahhoz, hogy a hatóságok reagáljanak:


Forrás:magyarellenesseg.com
Tovább a cikkre »