Tovább bővül az online pénztárgép használatára kötelezettek köre

Az edzőtermekben is online kassza lesz, a kaszinókban nem…

„Idén szeptember 30-tól, és 2017. január 1-től két lépcsőben kiterjesztjük az online kasszák használatát” – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden egy sajtótájékoztatón.

Varga elmondta, hogy a Kereskedelmi- és Iparkamarával közösen nézték meg azt, hogy mik a feketegazdaság által leginkább fertőzött területek, és ez alapján döntötték el, hogy mely területekre terjesztik ki az online kassza használatát.

Ez alapján 2016. szeptember 30-tól a

kell bevezetnie az online kasszát, 2017. január elsejétől pedig a pénzváltókra terjesztik ki a kasszákat.

Varga elmondta, 30 ezer új olyan helyre számítanak, amin keresztül az adóhatóság rá fog látni ezeknek az iparágaknak a működésére. Azt pontosan nem tudta megmondani, hogy mekkora pluszvételre számítanak a kasszák kiterjesztéséből, de azt mondta, akár több tízmilliárdos bevételt is el tudnak képzelni.

A taxisokkal további egyeztetések vannak még, „azt szeretnénk elérni 2017. január elsejéig, hogy felesleges legyen az online kassza taxikra való kiterjesztésére. Azon dolgozunk, hogy a NAV a taxis cégek rendszerére lásson rá, és így ne legyen szükség online kasszákra” – mondta Varga.

A NAV-hoz bekötött pénztárgépeken keresztül az adóhivatal közvetlenül és folyamatosan rálát a forgalmi adatokra, hamarabb kiszúrja, ha például valakihez gyanúsan kevés ügyfél érkezik, vagy egy-egy nap, vagy időszak forgalma jelentősen eltér a többitől.

Hírdetés

A NGM adatai szerint 2014-ben az előző évinél közel 22 százalékkal, mintegy 66 milliárd forinttal több áfabefizetési kötelezettségről adtak számot bevallásaikban a kiskereskedelmi szektor azon szakágazataiban, amelyek az áfacsalásokkal legérintettebb területeknek számítottak. A teljes kereskedelmi szektor tavaly közel 14 százalékkal, 227 milliárd forinttal több fizetendő áfát vallott be az előző évinél – írja a hvg.hu.

A kaszinók szóba sem kerülnek, ott nem lesz online pénztárgép, pedig ez az egy tétel többet hozna, mint az összes többi, ahol bevezetik. Andy Vajna és Szima Gábor továbbra is élvezi ezt a rendkívül kedvező lehetőséget. A kieső bevételt meg majd kipótolják helyettük a jövedelemhez alig jutó magyar adófizetők. A józan parasztész szerint a kaszinó is szórakozóhely…

Az egykulcsos adó és a maffiatevékenység eltűrése okozza a legnagyobb adóbevétel-kiesést, az offshore lovagok (magyarországi adófizetést elkerülők) úgy jutnak pályázati pénzekhez és állami beruházásokhoz, hogy egyetlen peták adót sem fizetnek be a magyar államkasszába. Ezen a helyzeten azonban valami miatt a kormány nem akar változtatni. Az egykulcsos adó egy százalékos csökkentésével kapcsolatban többször elhangzott még a reklámokban is, hogy milyen csodálatos teljesítmény, milyen jól járnak az adózók! Igen, a magas jövedelműek. A minimálbéresek havi 1000 forinttal, a hatalom havi 15-20 ezer forinttal, az ötmilliós jövedelmű Matolcsyék havi 50 ezer forinttal…

A magyar egészségügy vesztét az okozza, hogy a járulékokat már adóként szedik be, amit arra költenek, amire akarnak!

Békéscsaba, 2016. március 23.

Összeállította: F. I.

Emlékeztető: „A korrupcióval kapcsolatban Lánczi András a kiindulópont, aki ugye azt mondta, hogy amit mások korrupciónak tartanak, az a Fidesz hatalomgyakorlásának a lényege. Sok fog múlni azon, mit gondolnak erről az emberek. Elfogadják-e a rokonok, barátok helyzetbe hozását, az új tőkésosztály mesterséges létrehozását, vagy ezt korrupcióként értelmezik? Szerintem túl sok az ártalmas ügy. Ugyancsak káros lehet számukra, hogy teljesen lecserélődött a társadalomban a Fideszről alkotott kép. Az első Orbán-kormány idején a pártot vitatott, de sokak által elismert politikusok jelenítették meg, Szájer József, Kövér László, Áder János. Ma a nyilvánosságban Habony Árpád, Németh Szilárd, Andy Vajna, Rogán Cecília neve fonódik össze a Fidesszel, s ők teljesen más arcot adnak a pártnak. Azt mondani, hogy nincs kormányváltó hangulat, igaz lehet abban az értelemben, hogy nincs politikai megtestesülése. De egyre erősödik az ellenérzés, ez teljesen nyilvánvaló.” (Részlet a Török Gábor politológussal készült Orbán után is lesz jobboldal című interjúból)

 

 

 


Forrás:sokkaljobb.hu
Tovább a cikkre »