Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára: „Keresztény kötelességünk segíteni”

Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára: „Keresztény kötelességünk segíteni”

A Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia (MKPK) titkára, Tóth Tamás atya május 4-én, szerdán reggel érkezett Rómába. Első útja a Vatikáni Rádióba vezetett, ahol Vértesaljai László SJ készített vele interjút az Ukrajnából menekülők magyarországi megsegítéséről, illetve római programjairól.

– Először is dióhéjban, milyen események állnak előtettek a hétvégén?

– Ennek a római utazásnak komoly célja van, egyrészt mindenképpen szerettünk volna a Vatican Newsnál is tiszteletünket tenni Fritz Évával, sajtószolgálatunk vezetőjével, hiszen főként a menekültváltság kapcsán nagyon szoros munkakapcsolat van kialakulóban a Vatican News és a püspöki konferencia között, hiszen az ukrán menekültváltság mindannyiunk számára nagyon-nagyon fontos és nagyon fájdalmas kérdés, amelyben alapvető dolog, hogy mindannyian segítsünk. Közismert, hogy most már a

A Máltai Lovagrend által fenntartott Máltai Szeretetszolgálat és egyéb karitatív szervezetek mellett a Katolikus Karitász is kiveszi a részét ebből a munkából. A barabási határállomáson az ottani segítőpont kezelése a Karitász fennhatósága alatt áll. Budapesten a központi csarnokban, ahol fogadják a menekülteket, szintén nagyon fontos szolgálatot végez a Karitász, és természetesen segítünk azoknak a beiskolázásában, akik Magyarországon tartózkodnak hosszabb vagy rövidebb ideig. Katolikus iskolák, felsőoktatási intézmények, de ugyanúgy plébániák is részt vesznek ebben a munkában, hogy méltó módon tudjanak itt élni azok, akik arra kényszerültek most, hogy elhagyják a hazájukat. Az ő befogadásuk nemre, állampolgárságra, bőrszínre való tekintet nélkül történik, hiszen ez alapvető emberi kötelességünk.

– Milyen módon lehet a különféle egyházi és állami karitatív szervezetekkel együttműködni, hogy a segítő akció még hatékonyabb legyen?

– Magyarországon létezik egy úgynevezett Karitatív Tanács, amely ezeket a karitatív szervezeteket fogja össze. Ennek a tanácsnak az elnöke az egyházi ügyekért felelős államtitkár, tehát az állami szervezetek ebben a koordinációban éppen úgy benne vannak, sőt, főként a menekültváltság kapcsán, nagyon komoly együttműködés alakult ki a karitatív szervezetek és az állami hatóságok között, hiszen egy ilyen volumenű feladatot nem lehet másként, csak komoly koordinációval végrehajtani. Egyes szeretetszolgálatok ezért a dologért, mások másikért felelnek. A Katolikus Karitász esetében Barabáson fogadják az átkelőket, utána egy másik buszra ülnek, ott egy másik szervezet továbbviszi őket Budapestre, ahol ismét valaki fogadja őket. Természetesen ott van a MÁV, ami állami szervezet, és ingyenjegyet biztosít. Tehát

– Az érkező ukrán menekültek milyennek találják a különféle karitatív szervezetek részéről a fogadtatást?

Hírdetés

– Nyilván itt emberi történetekről van szó. Akik Kárpátalja felől érkeznek, azok már minden bizonnyal találkoztak a magyarokkal, nem is csak a kárpátaljai magyarság révén, mert a Karitász gyakorlatilag mindennap elmegy Kárpátaljára, és napi két teherautónyi főzéshez szükséges élelmiszert visz ki, azért, mert nagyon sok belső menekült is van. A kárpátaljai területen is nagyon sokan tartózkodnak, akik egyelőre még nem lépték át az ukrán–magyar határszakaszt. (…) azt várják, hogy most mi is történik. Az ottani lakosságot is segíteni kell, hiszen ez ő erejüket is meghaladja ez a feladat. Ott már azért általában találkoznak magyarokkal, a magyar karitatív szervezetekkel, így a Karitásszal is. A határ átlépése után pedig magyar földön a magyar hatóság, illetve a magyar karitatív szervezetek oltalma alá kerülnek ezek az emberek. (…) emberi sorsokról van szó, sokszor van bennük egy kezdeti bizonytalanság, nyilván a nyelvi jelenség is egy plusz dolog. Az ukránok közül sokan tudnak angolul, nálunk pedig a régi generáció még azért a szláv nyelvekből valamit ért, hiszen annak idején kellett oroszul tanulni; de nyilván ez a bizonytalanság nagyon könnyen leküzdhető, és le is küzdik, amikor találkoznak azzal a nyitottsággal és önzetlenséggel, amivel fogadják itt őket.

– A segítségnyújtásnak Ukrajnába átnyúló része milyen kapcsolatot tud teremteni az ottani ukrán egyházi karitatív szervezetekkel?

– A Katolikus Karitász a különböző országokban működő karitászokkal áll testvérkapcsolatban, tehát a mi Karitászunk a Caritas Ucrainával áll kapcsolatban, ez pedig természetesen azt is jelenti, hogy ők országos, illetve egyházmegyei szinten kapcsolatba kerülnek a helyi egyházzal. Így

– Milyen hétvégi magyar vonatkozású események lesznek Rómában?

– Két másik fontos célja a jövetelünknek: május 6-án, pénteken lesz a Mindszenty-emlékmise a Santo Stefano Rotondo-bazilikában, ami egy nagyon régi hagyomány Rómában. Ennek a körtemplomnak vannak magyar vonatkozásai is. Nagy örömünkre szolgál, hogy most fejezhettük be az ottani magyar kápolna freskójának felújítását egyházi és állami segítséggel. Nagyon szépen sikerült restaurálni és bevilágítani. A római Német-Magyar Kollégium tulajdonában áll a templom, és pénteken este itt lesz a szentmise, amelyen Mindszenty bíboros úrra emlékezünk, hiszen ez az ő címtemploma volt, és az ő boldoggá avatásáért imádkozunk. Másnap, szombaton este pedig a Villa Mater Redemptoris zarándokháznak a megáldása lesz, hiszen a Szent István Ház mellett ez lesz a másik, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia fenntartásában működő zarándokszállás, amelynek hála Istennek most készült el a felújítása, és azért jöttünk, hogy annak a megáldása után átadhassuk azt a zarándokok szolgálatára.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »