Tóth Gy. László: Kálmán Olga és követői

A balliberális oldal legnagyobb sztárjának a képernyőre kerülésével végleg megújul a Hír Tv. Március 13-án kerül ismét képernyőre Kálmán Olga szerkesztő és műsorvezető. Feltehetően kis változtatásokkal folytatódik az Egyenes beszéd, amit még a Hit Gyülekezete televíziójában elkezdett és tökélyre vitt. Az ATV egykori kérdezőbiztosa saját magáról mindig mint független, pártatlan és elfogulatlan riporterről beszél. A baj csak az, hogy minden szereplése ennek élő cáfolata.

Éveken át megfigyelhettük a stílus- és hangulatváltást: jobboldali vendég érkezésekor Kálmán Olga megmerevedett, ellentmondást nem tűrően határozottá vált, ha kellett, ugyanazt a kérdést négyszer-ötször is feltette, és mindent elkövetett azért, hogy az interjúalanyát zavarba hozza. Közben azért többször jelezte, hogy ő csak kíváncsi, és azt szeretné, hogy a nézők értsék a riportalany álláspontját. Ilyenkor hol komoly volt, hol csodálkozóan naiv, néhány pillanatra gyűlölködő. Ha nagyon nem értett egyet beszélgetőpartnerével, akkor kikacsintott a nézőire, és metakommunikációjával jelezte: a vele szemben ülő alak nem szalonképes, elviselhetetlen, de az is lehet, hogy szimplán csak hülye.

Egészen más fogadtatásra számíthattak a politikailag korrekt, balliberális béketábor tagjai, akik egy nyitott, udvarias, kedveskedően érdeklődő műsorvezetővel beszélgettek. De Kálmán Olga okosabb volt a mikrofonállvány-szintű kollégáinál, ő azért mindenkinek feltett egy-két kellemetlennek tűnő kérdést is, de ezek valójában könnyen hatástalanítható verbális csapdák voltak, amik az esetek többségében nem zavarták meg az igazi demokraták emelkedett szintű beszélgetését.

Ezzel az egyszerű trükkel érte el, hogy sokan, mint független újságíróra tekintenek rá. Egy dolgot azonban nem lehet vitatni: Kálmán Olga minden nap felkészülten ült be a stúdióba, és mindig tudta, hogy mikor és mit kell tennie.
Professzionalizmusára jellemző, hogy még a felkészültebb nézők egy részével is képes volt elhitetni, hogy ő nem egy elfogult, előítéletes, filoszemita, balliberális médiazsoldos, hanem egy tárgyilagos, érdeklődő újságíró.
(A Schiffer Andrással készített, méltán elhíresült interjú során azonban lehullott az álarc: Kálmán Olga képtelen volt elviselni a sajátjától jelentősen eltérő álláspont hangoztatását.)

Hírdetés

A Hír Tv tehát „szakmailag” erősödött, de az ATV rajongóinak sem kell kétségbeesniük, mert Rónai Egon és Mészáros Antónia mindent eltanult Kálmán Olgától. Képletesen szólva talmudista logikával csűrik-csavarják a szót, és akkora hévvel küzdenek a migránsokért, hogy az néha már kontraproduktívnak tűnik. Miután munkaadójuk, a Hit Gyülekezete szerint Izrael a világ legfejlettebb demokráciája és legcsodálatosabb országa, kívánatos lenne, ha a helyszínen tanulmányoznák az emberi jogok, a nők, a palesztinok és az egyéb kisebbségek helyzetét, különös tekintettel arra, hogy a zsidók hogyan bánnak a migránsokkal, valamint a megszállt területeken élőkkel. A magyar nézők nagy örömére szolgálna, ha Mészáros Antónia és Rónai Egon elmagyarázná, hogy az izraeli határon épített falak miért nem embertelenek és kirekesztők.

Arról most ne is beszüljünk, hogy a világszerte szalonképesnek tartott Avigdor Liebermann izraeli külügyminiszter szerint a kisebbségi kérdésnek kétféle megoldása is van: korábban a Vörös-tengerbe fojtotta volna őket, újabban a fejüket vágná le.

Hogyan lehetséges az, hogy a mindenki által ismert kijelentésekre lényegében soha nem reagált senki?

Ennyire szabad, független és erkölcsös a médiamunkások döntő többsége?

(Forrás: Tóth Gy. László Fb-oldala)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »