A hatlábú csirke egy gyerekkori legenda volt, amit mi magunk találtunk saját magunk vigasztalására. Akkoriban minden többé- kevésbé normális kisgyerek a rántott csirkecombok bűvöletében élt, különösen, ha azon forrón, még sisteregve tette elénk jó anyánk, szigorúan mindig ugyanabban a kék, egyik peremén ütődéstől lepattant zománcos tálban.
Mivel az egész falusi társadalom a lehető legtakarékosabb üzemmódban működött születéstől kezdve halálig bezárólag, egyszerre mindösszesen egy, rokoni látogatások esetén esetleg két csirke került levágásra. Némi fejszámolással világossá válik, hogy a csirkecombok összlétszáma ama bizonyos kék zománcos tálon így vagy kettő, vagy négy volt. Középút nincs, a matematika nem hazudik.
Nos, amennyiben bizonyos ritka esetekben pont kettő, avagy négy gyerek volt jelen, az égvilágon semmi probléma nem adódott. Megkapta igazságosan ki-ki a maga comb-porcióját. A többinek – például a felnőtteknek – a csirke apróbb alkatrészei maradtak vígaszdíjként. Annyira nem bánták. A rántotthús-kultusz még nem gyűrűzött be, a főtt sertéshúst például minden szakértő-nagybácsi, nagynéni, egyéb rokon – sokkal többre becsülte. (Különösen, ha a csontok melletti részekről volt szó.)
Soron kívüli rántott combra csak az a kisgyerek számíthatott, aki a., a legkisebb volt, b., beteg. Gyakorlatilag e szigorú rendszabályok nagymértékű verbális reagálást generáltak a legifjabb leszármazottak körében, mikor is mindegyik azt ordította torkaszakadtából, hogy „Én vagyok a kicsi! Én vagyok a kicsi!” Másrészt, az éppen aktuális betegségek érdekes véletlen folytán pont addig húzódtak, míg a rántott csirke meg nem evődött. Napra pontosan.
Nem csoda hát, hogy zsenge gyermeki lelkünkben kivirágzott a hatlábú csirke legendája. Sőt, ennek továbbfejlesztett, mutáns változata már csak combokból állt, melyet a bölcs tervezők gömb alakban láttak előnyösnek elhelyezni. Mennyivel előnyösebb lenne egy ilyen típusú csirke tenyésztése! És megint mennyire buták a felnőttek, hogy egy ilyen alapvető összefüggést már megint nem látnak kristálytisztán!
Nemrég elábrándoztam a nagyáruház dugig tömött húsospultja előtt. Nincs már szükség a képzeletbeli mutáns csirkére. Van már csirkecomb, amennyi csak kell, halomszámra. Ilyen körülmények között tenyésztett, olyan valódi csirkefarmon felnőtt, ember legyen, aki kiismeri magát. A legdrágább az, amit csak úgy hagynak élni egy tágas, szép zöld gyeppel folyamatosan borított udvaron, a gyönyörű kék ég alatt, aztán levágják.
De korántsem azért, hogy pénzt keressenek vele, á, dehogy, hanem csakis azon magasztos cél által vezéreltetve, hogy neked, kedves fogyasztó, egészséges, finom, környezetbarát, fenntartható termelésből származó csibehusi kerüljön az asztalodra.
A legolcsóbb meg az, amit egy szűk ketrecben tartanak egy zárt ólban, amit csak naponta egyszer nyitnak ki, nem biotakarmányt esznek, hanem mindenféle hülyeséget és biztos kínozzák is őket. (Élvezettel.) Ebből azért sokkal több fogy, amiből világosan látszik, hogy drága – de még milyen drága! – politikusainknak van még mit tenniük a konszolidáció terén.
Várjunk csak, itt nem stimmel valami. Vagy szemüveget kellene cserélnem. Ezek az árak… na ne. A csirkemell drágább, mint a comb? Ennyivel? A csirkemell? Amit mindenki utoljára hagyott, mert rágós és sovány és vacak és ízetlen volt? Ez lehetetlen, ez a múltgyalázás tipikus esete, amire biztos van is valamilyen paragrafus, a BTK-ban, vagy valahol máshol, mert az ilyesmi nem maradhat büntetlenül.
Hónapokig rágódtam a problémán (szó szerint), de a rejtélyt megfejteni nem voltam képes. Arra egykettőre rájöttem, hogy egy mai csirkemell már nem rágós. Az alkalmazott tenyésztési módszereknek köszönhetően – melyeknek természetesen mindegyike környezetbarát, fenntartható, nagyon kevés ózonkibocsátással jár és figyelembe veszi a csirke éppen aktuális lelki problémáit, mint olyant – egy mai modern csirkemell nagyon is puha állagú. Ami egyben azt is jelenti, hogy villámgyorsan elkészíthető. Ez az! Ez lesz a titok nyitja! A gyorsaság, rohanó társadalmunk velejárója!
Nos, az ifjú generáció néhány tagjával folytatott hosszabb-rövidebb konzultáció után világossá vált, hogy a gyorsaság csak az egyik ok. Ráadásul a lényegtelenebb. – A fehérje, Feri bácsi! A fehérje! – mosolyogtak sokat sejtetőleg, mint akiknek nagy elégtételt jelent egy idősebbet kioktatni a változatosság kedvéért. Minek ezeknek a fehérje? Ilyen fokú tudatlanság láttán már csak legyintettek.
Hát a fehérje, az izom! Bicepsz, tricepsz, tetracepsz! Hát ennyit még én is tudok! A kockahasat, azt nem. Álmomban sem fordult meg a fejemben, hogy hasi szempontból egy viszonylag egyszerűnek mondható mértani idom lesz a mérvadó.
Szóval, elmegyünk olyan helyre, ez a tornaterem, magyarul dzsim, de ez se az a szellem a palackból, amire én gondoltam így első megközelítésben. Ott aztán gyúrunk, de nem tésztát, már így első megközelítésben, hanem magunkat. Mindezt ritmikus zihálás kíséretében, de ez se az, amire az én időmben gondolt volna az ember. (Így első megközelítésben.)
Közben hallgatjuk a szakembert, aki szépen elmagyarázza, hogy egyrészt ez egy sport, másrészt meg, hogy miért jó, ha szenvedsz. Na most aztán, irány haza és rekordidő alatt beviszel a szervezetedbe egy-két ezer kilokalóriát, csirkemell-fehérje formájában. Egy gramm zsír nélkül, mert a zsír, az méreg, vagy valami még rosszabb. Erre persze villámsebesen felfigyeltek a csirketenyésztők, és puff, már emelték is a mell árát. (Mármint, a csirkemellét, így első megközelítésre.)
Szögezzük le sietve, hogy hatlábú csirke természetesen sohasem létezett. Természetesen nem, de természetellenesen, hát, erre inkább ne vegyünk mérget. Hogy a genetikusok boszorkánykonyhájában mi folyik, arról jobb nem is tudni. Nehezen hihető, hogy pont egy hatlábú csirke létrehozása okozna nehézséget az ifjú genetikai titánoknak. Az embert vágyai vezérlik, amint azt az „O tempora, o mores” régi izlandi mondás is tartja.
A mai fiatalok már nem oly tájékozatlanok, hogy például hatmellű csirkéről álmodozzanak. (Ha már az a drága combika nem kell nekik.) Nincs is rá szükség: egyrészt minden üzletben annyi, tetszés szerinti csirkealkatrészt vehet ki-ki, amennyit csak óhajt. Másrészt, szinte biztosra vehető, hogy ha a piaci helyzet úgy fordul, ha mutatkozik kereslet, a hatmellű csirke azon nyomban felbukkan az áruházakban.
A természetvédők természetesen majd tiltakoznak, mutáns szörnyek gyártásával vádolják a korrupt politikusokat, és egyre erősebben követelik a hatmellű csirkék jogait. A tüntetések – mint minden tüntetés – a vezetők szexuális botrányaival ér véget. A Hatmellű kedves, színes, pihepuha plüssállat formájában felbukkan a karácsonyi ajándékpiacon és minden csatornán sikerrel vetítik az „Amikor még csak egy mellem volt” című autentikus dokumentumfilm- sorozatot, amit érzékeny szívű nézők milliói könnyeznek meg. Ha kereslet van, minden van.
Tóth Ferenc
Nyitókép forrása: Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
