Azért nem kell megijedni, s a családi ezüstöt sem kell még éjszaka elásni a diófa tövébe. A Nagykapos melletti, háromszáz-valahány lakosságú kisközséget egyelőre nem a kampós kezű Hook kapitány vérszomjas haramiái foglalták el. Ezek a kalózok viszonylag békésnek mondhatók, legalábbis így első pillantásra igazán semmi agresszivitás nem látszik rajtuk. Némi indulat is kizárólag csak akkor, ha folyószennyezés kerül szóba, ezt ugyanis kimondottan nem szeretik. Olyannyira, hogy tesznek is ellene.
A PET-kalózok napjainkra Magyarország egyik legismertebb – és tegyük hozzá – egyik legnépszerűbb társadalmi szervezetévé váltak. Egyesületévé. Csapatává. Mozgalmává. Nem olyan könnyű besorolni ezt a társaságot valamilyen kategóriába, bár talán az egyik tag tömör megfogalmazása – „kattantak társasága” – fejezi ki leghívebben tevékenységük jellegét. Nyilván kell az őrületnek valami halvány lángja ahhoz, hogy valaki a szabad idejében sáros, mocskos folyópartokon, ember nem járta ártéri ingoványokban szedjen össze büdös szemetet, pet- palacktól rongyokig, traktorgumitól kidobott műanyag gyerekkádig. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy nem is ő dobta ki, hanem sok más, számára vadidegen ember.
Jó néhány évvel ezelőtt természetfilmes társaság figyelt fel arra, hogy folyóinkon micsoda mérhetetlen mennyiségű szemét úszik, érkezik és utazik tovább. És természetesen marad is nagy mennyiségben már csaknem minden folyóvizünk érterében. A legtöbb és legfeltűnőbb a pet-palack, de ezenkívül minden, amit az emberi találékonyság létrehozott, aztán hulladéknak minősített. A hozzáállás egyszerű és még ma is számos híve van: könnyebb egy elhagyott helyen a folyópartra borítani a vegyes hulladékot, mint fáradságos munkával szelektálni. Hisz az így megtakarított időbe akár még egy epizód megnézése is belefér valamelyik közkedvelt török sorozatból. Áradáskor a víz aztán mindent visz, ami nem akad fenn a bokrokon és a fák közt. Jut a szomszédos országokba is bőven, nem mintha ott nem lenne épp elég.
Az ár levonulása után fóliadarabkák díszítenek minden bokrot, tonnaszám halmozódik a lom a horpadásokban. A madarak fészeképítéskor szívesen használják alapanyagként – haladni kell a korral -, egerek, pockok, egyéb rágcsálók is ügyesen bélelik vele odúikat. Jószándékú horgászok megtisztítanak egy-egy partszakaszt, ahol éppen horgásznak, de a sűrű bokrok között, ahová még a vaddisznó vagy a szarvas sem megy be, ha nem muszáj, ott marad minden, amit a folyó hozott.
A PET-kalózok nem túl nagy létszámú baráti társaságként indult, fiatal, lelkes természetvédők szabad idejükben összejöttek valamelyik vízparton és összeszedték a szemetet egy-két helyen. A hálátlan és soha véget nem érő munkához egy bizonyos vízi járművet használtak, amit ők makacsul és erős optimizmussal „hajónak” neveztek, noha a laikus első látásra inkább ”tákolmánynak” nevezné. A célnak azért megfelelt, hihetetlen mennyiségű műanyag zsák fért rá, látszólag dacolva a fizika minden törvényével, de különösen a gravitációssal.
Evés közben jön meg az étvágy. Sokadszor is beigazolódott, hogy segítőkész, jószándékú emberek tulajdonképpen mindenütt vannak. De a legtöbbnek kell valami kis lökés. Valami kis irányítás, szervezés. Biztatás. A pet-kalózok egy-egy összejövetelére ma már többszáz önkéntes érkezik, tucatnyi országból. Nemcsak magánszemélyek, komoly nemzetközi cégek is szívesen küldik dolgozóikat egy-egy PET-kupára. De maradandó élmény amerikai asztrofizikust derékig a mocsárban állva látni, amint éppen moszattal borított lomot ráncigál ki a nádból.
A kalózok bevallott küldetése a szennyezés elleni harcból szórakoztató – ismeretterjesztő eseményt varázsolni, ahol mellesleg mindenki jól érzi magát. Határozottan fejlődnek: ma már egész flotta, száznyolcvan hulladékhajó barázdálja a zord vizeket. A folyókat kamerák figyelik, már nem véletlenszerűen érkeznek a „terepre”. Kijelölt felderítők keresik meg a legnagyobb lerakódásokat, az összegyűjtött szemetet szelektálják, amit lehet, újra hasznosítanak. A puha műanyag mintegy hetven százalékát dolgozzák fel, ami igen jó arány. Újra olvasztva a szemétből fésű, kulcstartó, ajándéktárgy és számtalan más apróság készülhet.
Bés polgármestere, Zsíró Attila baráti társaság tagjaként vett részt egy PET-kupán és a látottak, az élmények jó értelemben „megfertőzték”. A környezetvédő tevékenységre támogatásért pályázott és nyert. A régi községházát most újítják fel, itt lesz az új Folyómentő Központ. Modern kalóznak nemcsak szállásra van szüksége a napi kimerítő munka után, de némi táplálékra és tisztálkodási lehetőségre is. De van már traktor és rakodó, valamint utánfutó, amivel a Latorca árterében összegyűjtött szemetet a központba szállítják. Itt szelektálják, a későbbiekben esetleg újrahasznosítják. A Latorcát nemsokára kamera figyeli majd, és két, az ártérben elhelyezett gyűjtőcsáp is segít összeterelni a pet-áradatot.
Felnőtt embert már igen nehéz megváltoztatni, sokak szerint egyenesen lehetetlen. Ez szomorú, de attól még igaz. A PET-kalózok a jövő reménységét a gyerekekben látják, akiket oktatással, felvilágosítással, példamutatással a környezetvédő magatartás, hozzáállás felé lehet terelgetni. A mostani bési összejövetel, amelyre a környékbeli iskolák és óvodák voltak hivatalosak, szintén ezt a célt szolgálja. A gyerekek nemcsak azt ismerhették meg, milyen károkat okoz a környezetszennyezés, de azt is, mit tehetünk ellen. A PET-kalózok – Géczy Anna, Vészity Katalin, Simon Szilvia és Bachrathy Bendegúz, élükön Berberovics Krisztiánnal azt is elmagyarázza, hogy ha már mégis kikerült az a fránya szemét a környezetünkbe, hogyan gyűjtsük össze és hasznosítsuk újra, akár házi módszerekkel is.
Természetesen az óvodások a legfogékonyabbak, bár akadnak kommunikációs nehézségek. A lelkes kalóz fadarabkákat rázogat befőttesüvegben. – Na, mi ez, gyerekek?
– Mit gondoltok, milyen állat csinál ilyet?
Nagy lett a csend, aztán egy lelkes hang megszólalt: – A fóka!
Az előadó arcán meglepetés látszik tükröződni, de azért nem adja fel: – Segítek. Milyen állat épít gátat, na milyen?
A csend, ha ez egyáltalán lehetséges, még nagyobb. A gyerek erősen gondolkodik, de meggyőződését nem adja fel. – A fóka!
Csak hosszabb rábeszélés után hajlandó elhinni, hogy a hód az, ami gátat épít és fákat rágcsál.
A kalózok ismeretterjesztő tevékenységét Matej Repel ornitológus előadása egészítette ki, aki Slavomír Fedič erdésszel együtt a megmaradt lápok megmentésének fontosságára hívta fel a figyelmet. A Latorca-Tisza-Bodrog által övezett szigeten az elmúlt évtizedben tapasztalható szárazság dacára még mindig több, mint kétszázötven fajta madár fészkel. Ez az egyedszám európai viszonylatban is kimagaslónak számít, noha egy átlagember esetleg ha tíz fajtát ismer közülük. A klímaváltozást ugyan rövid távon nem tudjuk befolyásolni, de a lápok élővilága a tavaszi és őszi áradások alkalmával összegyűjtött víz visszatartásával fenntartható. A műanyag hulladék eltávolítása a folyóból nemcsak az embernek fontos: a pet-alapanyag hosszú távon sem bomlik, csak darabolódik. Az öt milliméternél kisebbek már bekerülnek a táplálákláncba, és így emberre – állatra egyaránt veszélyesek.
A gyerekek még nevelhetőek. Elhiszik, hogy szemetelni, rossz, csúnya dolog. És még nem vallják magukának az általános felnőttes meggyőződést, hogy „Úgyse tehetünk semmit. Ilyen világban élünk és kész.” Kedves apukák és anyukálk! Nem lehet tudni, hogy egy ilyen foglalkozás, előadás pontosan milyen hatással van a zsenge, fejlődő lélekre. Azért ne csodálkozzunk, ha csemeténk feddőleg ránk szól majd: – Apu, anyu, a pet-palack a szelektív hulladékgyűjtéshez tartozik. Ez az! Jól csinálod, apu, anyu.
Tóth Ferenc
Nyitókép forrása: Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
