Különös városka San Gimignano.
Itt, Toszkána szívében, ahonnan eszményi kilátás nyílik a szelíd tájra, ahol az ember felkaptat a várba, hogy tikkasztó melegben szemrevételezze a nevezetes tornyokat, látszólag kerek a világ. Fügebokrok és olajfák között haladunk, bazsalikomillat száll a levegőben. Az utcákon turisták, mindenki az árnyékot keresi, hogy megpihenhessen kicsit, mielőtt újra megmerítkezik az itáliai középkorban.
Mert San Gimignano középkori település mindenféle értelemben. Valaha élt emberek árnyai kergetőznek a várfal mellett, moccan a múlt a jelenben, itt vannak velünk mindannyian, akik valaha itt éltek.
Szellemjárta hely San Gimignano, a szembesülés helyszíne. A holtak épített öröksége tárul elénk, de érezzük, hogy csak ők teremtettek. Mi bámuljuk, csodáljuk a fél évezredes házakat, templomokat, és arra gondolunk, hogy a töredékét sem tudjuk, nem értjük annak, amit a régiek kicsippentettek maguknak az örökkévalóságból.
Akkor látom meg az első afrikait. Ott üldögél a sarkon, az utca porában, sunyin felfelé néz, talán koldul, talán csak vár valakit. Mindenesetre ráér. Ráér most, ráér egy év múlva, rá fog érni egész életében. Aztán sorban jönnek a többiek, minden percben elhalad előttünk egy-két bevándorló. Egyikük sem idősebb harmincnál. Jön az anya egy bájos csöppséggel, gügyögve, kedvesen nézegeti a gyermeket a holland leszbikus pár, talán ők is kapnak majd egyet, megérdemlik nyilván. Jönnek különféle afrikai srácok is, valamit árulnak, gyöngyöket vagy kendőt, mindegy végül is, a nap végére úgyis összekeveredik bennünk, mit árultak, csak az biztos, hogy amíg mi Olaszországban vagyunk, egyetlen embert sem látunk, aki tőlük vásárolna. És ahogyan egymás után feltünedeznek az afrikai utcai árusok, akiktől senki nem vesz semmit, valamiért olyan érzésünk támad, hogy amikor majd leszáll az este, már nem gyöngyöt és kendőt fognak árulni, hanem valami mást.
Nem azért gondoljuk ezt, mert előítéletesek vagyunk, hanem azért, mert ismerjük az életet. Ha jobban tetszik, olvasunk a jelekből. És látjuk a jövevények gúnyos pillantásaiból, hogy miközben eladnának nekünk, és a pénzünkre hajtanak, valójában gyűlölnek minket. Gyűlölik a kultúránkat, a városainkat, az egész nyugati puccparádét, gyűlölnek minket is. Mi csak azért kellünk, hogy őket istápoljuk, ha pedig nem tesszük, akkor rosszak vagyunk. Nyilván ezért jönnek vissza ezredszer is, visszaszállnak, mint a piaci légy, hiába hajtod el. Ha nem vásárolsz semmit, sziszeg valamit a foga között, indulatosan libben arrébb.
San Gimignanóban, amely hajdan az itáliai kereskedők és polgárok városkája volt, ma valahogy a feje tetejére állt a világ. Mennyi két-háromszáz ember? Előőrsnek éppen elég? Vagy már a térfoglalást is megjelenítik ennyien? Akárhogy is álljon a dolog, a szellemjárta városban forgószél támadt, mindenki érzi ezt, csak félrefordítja a fejét, és azt hazudja magának, hogy Európa öröklétre ítéltetett. A pillanat szakértői lettünk, ebben lubickolunk, ennyit tudunk.
Aztán mindent megértünk. A városka vásárlóutcájában olasz-angol kétnyelvű tábla hirdeti büszkén, mire a legbüszkébbek az itteniek. Hát arra – szól a politikai krédó –, hogy tartományi szinten a baloldal itt szerzett a legtöbbet az uniós választáson. Majdnem ötven százalékot értek el San Gimignanóban, a fügebokrok, a bazsalikomillat és a szaporodó afrikaiak városában.
Valamiért Botka Lászlóra gondolunk, majd megindulunk a parkoló felé.
Szentesi Zöldi László – www.888.hu
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
