Törzsgágogók mondták

Törzsgágogók mondták

A leghumorosabb dolog a világon liberális magyar kommentelőket olvasni.

Mostanában 3 csúcspont is volt: Gyurcsányék árnyékszék-kormányzósága, az EU döntése a kifizetésekről, s a Fidesz győzelme 3 budapesti önkormányzati körzetből 2-ben, Csupa megosztó, ballibbantakat heves érzelmekre késztető téma.

Az DK-árnyékszék kapcsán a vélemények 3 részre oszlanak:

  • végre megmozdult valami!, Zorbánnak már vacognak is a fogai, mert a Nemzetközi Tekintélyű, Okos, Intelligens, Diplomata, Szakember, Demokrata, Európai, Többnyelvetbeszélő Nő szakértői kormányával most elsöpri a diktatúrát,
  • Gyurcsány már megint Zorbánt segíti, elvéve minden esélyt a változástól, pedig forró tél lesz, s a zemberek elsöpörnék a rendszert, de most nem söprik el, mert utálják ugyanúgy Gyurcsányt, mint Zorbánt,
  • ez az ország reménytelen, “nekem már 10 ismerősömből átlag 11 kivándorolt”, teljesen felesleges az egésszel foglalkozni, mindenki menjen el, az utolsó oltsa le a villanyt, illetve utolsó esélyként a jövő hétvégén menjen ki egymillió embert a Kossuth térre forradalmat csinálni, s akassza lámpavasra a fideszeseket.

Aztán vidám harc indul, az első két csoport egymást lefideszbérencezi.

Ami az EU-t illeti, itt a nagy többség megállapítja: az EU hülye, mert Zorbán már megint sikeresen átverte Brüsszelt. Csak egy kisebbség viszi a hivatalos ballib narratívát, mely szerint Zorbán kénytelen volt behúzva a farkát kapitulálni, s hatalmasat győzött az EU. Ez azért jó jel, már a legfanatikusabb ballibek zöme se hiszi el a kiemelt ballib marhaságokat.

Hírdetés

A választások kérdése érdekes. Egyrészt kiderül: a ballib “szakkomentelők” nagyjából 90 %-a nem ismeri a magyar választási rendszert. Pl. szinte senki se tudja, hogy Magyarországon egészen más az önkormányzati választás kisebb és nagyobb településeken.

A kisebbeken ugyanis az önkormányzatokban kislistás választás van, míg a nagyobbakon egyéni körzetes. Na most, az egyéni körzet pedig azt jelenti, hogy annak területileg meghatározott jellege van, Pl. Óbudán – azért ezt hozom fel, mert papír szerint ottani lakos vagyok – 16 egyéni körzet van. Ha most ha az egyikben megszűnik a képviselő mandátuma, akkor természetesen csak abban a körzetben van rendkívüli választás. Szóval az “óbudai lakos vagyok, baszdmeg, engem nem engedett szavazni a diktatúra” típusú kommentek csak a hozzászóló ismerethiányát jelzik.

Itt a vélemények három részre oszlanak:

  • a buta mucsai magyarok immár Budapesten is többségbe kerültek,
  • az ellenzéki szavazók így jeleznek az ellenzéknek, hogy negatívra értékelik teljesítményüket, s mást várnak tőlük,
  • Zorbán elcsalta a választást, románokat és fidelitaszásokat költöztetett be.

Szóval jó szórakozás a kommentolvasás.


Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »