1890. december 15-én, a letartóztatását követő lövöldözés során vesztette életét a hunkpapa sziúk vezetője, Ülő Bika, a nyugat felé terjeszkedő amerikaiak elleni indián önvédelmi harc egyik legendás vezéralakja. Tatanka Ijotake – akinek neve elválaszthatatlanul összeforrt Little Bighornnal, azzal a csatával, amelyben az indiánok megsemmisítő vereséget mértek az amerikai hadsereg George Armstrong Custer által vezetett 7. lovasezredére – egyszerre volt bölcs és vad, kérlelhetetlen spirituális vezető, aki az utolsó pillanatig küzdött azért, hogy a rohamosan modernizálódó világban az őslakók megőrizhessék régi életüket és kultúrájukat. Ülő Bika később éveken át a száműzöttek keserű kenyerét ette, majd kényszeredetten járta cirkuszi mutatványosként az országot, közel került a szellemtánc mozgalomhoz, s végül egy rezervátumban lelt végső nyugalomra.
A Mississippi és a Sziklás-hegység között elterülő, 1,3 millió km2-es területű Nagy-síkság a világ egyik legnagyobb kiterjedésű füves tája.
A mai Colorado, Kansas, Montana, Nebraska, Új-Mexikó, Észak-Dakota, Oklahoma, Dél-Dakota, Texas, és Wyoming államokra, illetve a kanadai Alberta, Manitoba és Saskatchewan tartományokra kiterjedő síkság 1750 körül szinte lakatlan volt, s csak a folyók mentén lévő erdőkben és az erdőszéleken, a hegyek mellett élt néhány tucat, vadászattal és gyűjtögetéssel foglalkozó indián törzs. A fehér telepesek számára még a 19. század közepén is ismeretlen volt a kontinens belső része.
Mikor 1848. január 24-én kitört a kaliforniai aranyláz, a végtelen préri és a nyugati part hirtelen vonzani kezdte a fehéreket, elindítva az amerikai történelem legnagyobb népvándorlását. Jól szemlélteti ezt Kalifornia népességmegoszlásának alakulása.
1848 márciusában 157 ezer ember élt Kalifornia területén, akik közül 150 ezren születtek Amerikában, 6500-ra volt tehető a spanyol ajkú californiók száma, s csak néhány százan voltak azok, akik az Egyesült Államok határain kívül látták meg a napvilágot.
Alig húsz hónappal később utóbbiak 100 ezer fővel gyarapodtak, ám a népvándorlásnak még messze volt a vége: az 1850-es évek közepéig 300 ezer bevándorlóval nőtt az unióba 1850-ben felvett állam lakossága.
A Csendes-óceán partja felé nyomuló több tízezer kalandor védelme érdekében a kormány 1851-ben tárgyalásokba kezdett a sziúkkal, a sájenekkel, az arapahókkal és más bennszülött népekkel. A kormány képviselői azzal azonban nem voltak tisztában, hogy a törzsfőnökök nem az egész népük, hanem csak a saját kis altörzseik nevében beszélhetnek – e félreértés egy végzetes megtorlássorozat kezdetét jelentette.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
