Törvénytelen volt az úzvölgyi temető bekebelezése

Törvénytelen volt az úzvölgyi temető bekebelezése

A Bákói Táblabíróság csütörtökön jogerősen érvénytelenítette Dormánfalva önkormányzati testületének azt a 2019 márciusában hozott határozatát, mellyel a város közvagyonává nyilvánította az úzvölgyi katonatemetőt.

Az ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé. A táblabíróság közölte: megalapozatlannak tartotta és elutasította Dormánfalva és a dormánfalvi városi tanács fellebbezését az önkormányzati határozatot érvénytelenítő első fokú ítélet ellen. A bejegyzés szerint a mostani határozat végleges. A perben Csíkszentmártont a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat ügyvédje képviselte.

A most érvénytelenített önkormányzati határozat elfogadása volt az első azoknak a lépéseknek a sorában, amelyekkel a Bákó megyei város elindította a katonatemető átalakítását. A most érvénytelenített határozat alapján állította ki maga számára az építési engedélyt is, amellyel román parcellát hozott létre, és emlékművet épített a temetőben. Csíkszentmárton község az építési engedélyt is megtámadta a Bákó megyei törvényszéken, annak a pernek a tárgyalását azonban a törvényszék 2020 júniusában felfüggesztette mindaddig, amíg a tulajdonjogi vitában jogerős ítélet nem születik.

Hírdetés

Birtalan Sándor, Csíkszentmárton polgármestere a sajtónak elmondta: mindig tudták, hogy igazuk van, és bíztak abban, hogy az igazukat a törvényszéken is megtalálják. Hozzátette: Csíkszentmárton népe az elmúlt évtizedekben sokat tett az Úzvölgyében elesett katonák emléke megőrzéséért.

Korábban Dormánfalva önkormányzata is pert indított Csíkszentmárton ellen, annak az önkormányzati határozatnak az érvénytelenítését kérve, amelyben a székelyföldi község közvagyonává nyilvánította a katonatemetőt. Ezt a pert tavaly októberben a moldvai önkormányzat jogerősen elveszítette.

Egy héttel a 2019. június 6-ai temetőfoglalás után az illetékes román hatóság tisztázta, hogy nem az úzvölgyi katonatemetőben nyugszik az a 149 román katona, akinek a névsorolvasása is részét képezte a temető erőszakos elfoglalása utáni ceremóniának. A nacionalista temetőfoglalók – akik közül többet a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) színeiben parlamenti képviselővé, szenátorrá választottak – azóta többször szerveztek koszorúzásokat a temetőben azoknak a román katonáknak, akik a hivatalos román álláspont szerint nem is ott nyugszanak.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »