Törvénytelen pénvisszatartással zsarol az EU

Törvénytelen pénvisszatartással zsarol az EU

Bóka János elmondta: van néhány „komoly korlát”, amit a magyar kormány nem tud és nem is akar átlépni, ilyen például a szuverenitás, a migráció és a gyermekvédelemmel kapcsolatos kormányzati álláspont, ezekben nincs lehetőség engedményre és rugalmasabb hozzáállásra sem.

hirtv

Hírdetés

A múlt heti európai uniós (EU) csúcsot megelőző politikai kommunikáció, valamint a nyilvánosságra került dokumentumok is megerősítik, hogy az EU-s forrásokhoz való hozzáférést politikai nyomásgyakorlási eszközként használja az Európai Parlament és az Európai Bizottság Magyarországgal szemben – közölte az európai uniós ügyekért felelős miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.

Bóka János bejegyzésében emlékeztetett, a magyar kormány és más szereplők között nagyon régen tart a vita az objektív kritériumokról, európai értékekről, jogállamisági standardokról vagy az uniós források védelméről, a kabinet pedig ebben a vitában mindig azt az álláspontot képviselte, hogy a forrásokhoz történő hozzáférést politikai nyomásgyakorlási eszközként alkalmazzák.
   
„A szabályozás úgy van megfogalmazva, hogy ezt lehetővé teszi, és az európai intézmények, különösen az Európai Parlament és a Bizottság ebben az értelmezésben partner is, és van nyomásgyakorlás ezekre az intézményekre, hogy ezt ilyen módon értelmezzék” – fogalmazott Bóka János, megjegyezve: mindenki számára egyértelmű, hogy a kormánynak igaza volt abban, ezt az eszközt az intézményi szereplők nem haboznak felhasználni.
   
Bóka János reményét fejezte ki, hogy az európai parlamenti (EP-) választásokat követően az Európai Bizottság összetétele úgy alakul, hogy a biztosi kollégiumban többsége lesz az objektív és tisztességes eljárásnak, ami változásokat eredményezhet Magyarország és a bizottság, illetve Magyarország és az uniós források kapcsolatában.
   
Megerősítette, a magyar kormány azt szeretné a kezdetektől fogva, hogy Magyarország és a magyar emberek jussanak hozzá azokhoz a forrásokhoz, ami őket megilleti.
   
„Ezért mi hajlandóak vagyunk arra, hogy galambbal sakkozzunk, sőt, akár még a Bizottsággal is sakkozunk, nemcsak galambbal, ha a magyar emberek hozzájutnak ahhoz, ami őket megilleti” – hangsúlyozta a miniszter. Egyértelműsítette ugyanakkor, van néhány „komoly korlát”, amit a magyar kormány nem tud és nem is akar átlépni, ilyen például a szuverenitás, a migráció és a gyermekvédelemmel kapcsolatos kormányzati álláspont, ezekben nincs lehetőség engedményre és rugalmasabb hozzáállásra sem.
   
A miniszter az uniós választásokkal kapcsolatban azt mondta, a Fidesz megkerülhetetlen szereplője a valódi jobboldali európai alternatívának.
   
A voksoláson megjelenik a politikai palettán egy valódi európai jobboldali alternatíva, ami a választásokat követően megerősödik, az intézményi-strukturális változási folyamatban pedig a Fidesz meghatározó szerephez juthat, valamint a nagyobbik magyar kormánypárt, a magyar miniszterelnök és a magyar kormány megkerülhetetlen tényező lesz – vélekedett Bóka János.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »