Törvényjavaslat: jelentősen emelnék a polgármesterek fizetését

Törvényjavaslat: jelentősen emelnék a polgármesterek fizetését

A polgármesterek illetményének emelését kezdeményezte október 1-jétől a közigazgatási és területfejlesztési miniszter egy az Országgyűlésnek benyújtott törvénymódosítási javaslatban – mondta a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke.

Szita Károly (Fidesz-KDNP) beszámolt arról, hogy Navracsics Tibor a kedd éjjel a parlament honlapján megjelent iromány szerint azt javasolja, hogy a főpolgármester az előző évi nemzetgazdasági átlagkereset 6-szorosának, megyei jogú város polgármestere és fővárosi kerületi önkormányzat polgármestere a 4,5-szeresének, a vármegyei önkormányzat közgyűlési elnöke a 4-szeresének megfelelő illetményt kapjon.

A többi településvezető javadalmazását a lakosság számától függően sávosan határoznák meg, a szorzó a 30 ezer lakosnál népesebb település polgármesterénél 3,5, az 500 lakosnál kisebb település vezetőjénél 1,25 lenne.

Hírdetés

A Kaposvár polgármesteri tisztségét is ellátó Szita Károly megjegyezte, hogy a bérrendezést ő kezdeményezte a miniszternél.

A kormány nagyon jelentős bérfejlesztési programokba kezdett az elmúlt években: nőtt a minimálbér, a garantált bérminimum, nőttek az ágazati bérek, a pedagógusoké és mások mellett az egészségügyben dolgozóké is, és ez a következő években is folytatódik – mondta. Ez azonban olyan helyzetet teremtett, hogy az önkormányzati intézményvezetők bére sok esetben meghaladja a polgármesterét – tette hozzá.

A kormánypárti politikus indoklása szerint a polgármesterek sok esetben több milliárd forintból gazdálkodó települések élén állnak, óvodák, bölcsődék működéséért, a tömegközlekedés biztosításáért, parkok üzemeltetéséért, kultúráért, sportért felelnek, a javadalmazásuknak pedig ki kell fejezniük a tisztség ellátásával összefüggő társadalmi felelősséget.

Szita Károly utalt arra, hogy a polgármesterek javadalmazásáról szóló hatályos szabályozás fix összegben állapítja meg a településvezetők illetményét, tiszteletdíját, de az nem igazodik sem az államtitkári, sem más állami tisztségviselő illetményéhez.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »