Törvénybe foglalják, hogy a szülők a gyerekeik mellett maradhatnak a kórházban

Törvénybe foglalják, hogy a szülők a gyerekeik mellett maradhatnak a kórházban

Törvénybe foglalják, hogy a szülők a gyerekeik mellett maradhatnak a kórházban Török Máté2025. 06. 03., k – 16:41

Szeptembertől a gyerekeknek törvényes joguk lesz arra, hogy egy kísérő személy – jellemzően a szülő – jelen legyen mellettük a kórházi kezelés ideje alatt. Erről Kamil Šaško (Hlas) egészségügyi miniszter tájékoztatott keddi sajtótájékoztatóján.

Šaško hangsúlyozta, hogy egy humánusabb egészségügy elérése a cél. Szerinte mindenki megtapasztalta gyerekként a betegség idején fellépő bizonytalanságot, az ismeretlentől való félelmet.

Hírdetés

Eddig nem volt magától értetődő, hogy a szülő ott lehessen a gyermekével a kórházban – ezen változtatnak most.

Az egészségügyi miniszter azzal érvelt, hogy több kutatás is bizonyítja, hogy egy közeli személy jelenléte a kezelés vagy kivizsgálás során jelentősen csökkenti a stresszt a gyerekeknél – ráadásul ebben társadalmi egyetértés is van szerinte.

A törvénymódosítás szeptember elsejétől lép életbe, melynek értelmében – a tárcavezető szavaival élve – a szülő már nem látogatónak minősül.

Általánosan érvényes jogkörröl van szó, vagyis intenzív vagy pszichiátriai ellátás során is kísérő személyként jelen lehet majd egy hozzátartozó.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »