Törvény Keretein Belül Működő Mérsékelten Haladó Párt

A tegnapi cikkhez kapcsolódva.

A Törvény Keretein Belül Működő Mérsékelten Haladó Párt közismert a Švejkből. Kevesen tudják, a párt a valóságban is létezett: Jaroslav Hašek tényleg bejegyzett egy ilyen nevű pártot, ez volt a világ első viccpártja. Követelései röhejesek voltak: pl. programjában szerepelt, hogy az emberek kocsmai italfogyasztását ezentúl finanszírozza az állami költségvetés.

A könyvben persze a párt szerepe nyomós: a látszatlázadás parodizálása a cél.

Valami ilyen volt a kommunista Bulgária utolsó kb. 10 évében John Lennon. Az óvatosan lázadni akaró fiatalok megtalálták őt, miután le lett puffantva. Ez utóbbi feltétlenül szükséges elem, hiszen miféle hős az, aki nem lett mártír? Szóval remek alkalom lett.

Az óvatos lázadók így találtak egy a hivatalos propaganda által nem reklámozott személyt, akit imádni lehetett. Látszólag ez ellenzékiség, azonban gyorsan belátták a hivatalos szervek, semmi értelme ez ellen fellépni, mert bár Lennon formailag a nyugati kultúra celebje, mondanivalója tulajdonképpen ultrakommunista. Mint amolyan korai Demszky Gábor, aki azért lázadt Kádár ellen, mert az nem eléggé kommunista.

Bulgáriában eleve nagyon erős volt ez a vonal. Mármint ez a balról ellenzéki vonal. A vonal eszméje röviden az, hogy a marxizmus teljesen jó eszme, s minden ment is szuperül Sztálin haláláig, de aztán a reformerek elrontották a rendszert és elkanyarodtak a kapitalizmus felé. Szóval amolyan leninista-sztálinista kommunizmus, de erős kínai elemekkel: az 1976 előtti Kínát értve ez alatt, mert 1976-tól Kínában is kemény reformok jöttek, sőt ezek végül túlhaladták a szovjet reformokat – tulajdonképpen máig ez a rendszer van Kínában: a hatalom totalitásának megtartásával ismét bevezették a kapitalizmust, ami – meglepő módon – rendkívül sikeresnek bizonyult. A liberálisok legnagyobb meglepetésére ugyanis a sikeres kapitalizmusnak nem szükségszerű eleme a liberális polgári demokrácia.

De persze a bolgár balos ellenzék az 1976 előtti Kínát tekintette barátnak.

Hírdetés

Magyarországon is megvolt végig ez a „munkásellenzék” nevű valami, de Magyarországon Kádár igyekezett őket a háttérben tartani. Bulgáriában viszont a pozícióik erősebbek voltak.

Olyan erősek, hogy puccsot is megkíséreltek.

Bulgária persze a felszabadulása óta a puccsok és felkelések országa: 1881, 1886, 1918, 1923, 1934, 1944. 1965-re lett tervezve még egy: a Todor Zsivkovval elégedetlen baloldaliak hatalomátvételi próbálkozása. Több volt partizánparancsnok szervezte, csak aztán páran mégis inkább Zsivkov oldalára álltak, így kitudódott.

A hatalom aztán enyhén bánik el a résztvevőkkel: a legtöbbjüket csak kizárják a Pártból, csak a főszervezők kapnak börtönbüntetést, s senkit se ítélnek halálra: az egyes számú főszervezőnek megüzenik, legyen szíves főbe lőni saját magát, különben a családját is repressziók érik, s ő ezt teljesíti is. (Zsivkov is tartja a szavát, a család ellen nem tesz semmit, sőt a főszervező fia magasrangú pártfunkcionárius tudott lenni aztán.)

Szóval John Lennon – én akkoriban John Leninnek mondtam – lett a megtűrt nyugati idol. Szófia központjában egy iskola fala tele lett festve graffitikkal Lennon idézetekkel, s a hatalom nem tett semmit.

Egészen így maradt kb. 1991-ig. Aztán az egész lényegtelenné vált, ma már a helyen „normál” drogos graffitik vannak:


Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »