Történetének legsikeresebb októberét zárta a pozsonyi repülőtér

Történetének legsikeresebb októberét zárta a pozsonyi repülőtér Mészáros Richárd2025. 11. 11., k – 17:47

Történetének legsikeresebb októberét zárta a pozsonyi M. R. Štefánik repülőtér, összesen 194 883 utasa volt, 46%-kal több, mint tavaly októberben. Ezzel megdőlt a 2018-as októberi rekord, amikor 167 942 utasa volt a repülőtérnek – tájékoztatott Veronika Demovičová, a repülőtér szóvivője. 

„Októberben a Ryanair tovább terjeszkedett Pozsonyban, sűrítette egyes járatait, és újakat indított. Ezáltal 46%-kal nőtt az utasforgalom a tavaly októberihez képest, amikor 133 ezer utas volt” – tette hozzá Dušan Novota, a repülőtér vezérigazgatója és igazgatótanácsának elnöke.

Hírdetés

A repülőtér hat év után lépte át ismét az évi kétmilliós utasszámot, ráadásul már októberben. „Az év első tíz hónapjában 2 048 368 utas volt, 18%-kal több, mint a tavalyi év első tíz hónapjában” – emelte ki Novota.

Októberben a legtöbben Londonba, Milánóba, Hurghadába, Algheróba és Máltára repültek, 2243 járat indult, illetve érkezett, az év elejétől számítva pedig már 25 082 fel- és leszállás volt.

A légi teherszállításnál 68%-os az éves növekedés, elérte a 15 639 tonnát.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »