Történetében benne van az élő remény – Ünnepség a nemzeti emlékhellyé nyilvánított szegedi Dóm téren

Történetében benne van az élő remény – Ünnepség a nemzeti emlékhellyé nyilvánított szegedi Dóm téren

Az Országgyűlés október 21-én nemzeti emlékhellyé nyilvánította a szegedi Magyarok Nagyasszonya-székesegyházat és a Dóm teret. Klebelsberg Kuno születésének 150. évfordulója alkalmából november 13-án rendezték meg a nemzeti emlékhellyé nyilvánítását jelző sztélé avatását, amelyen Sulyok Tamás köztársasági elnök mondott beszédet.

A szegedi fogadalmi templom altemplomában helyezték örök nyugalomra Klebelsberg Kunót, aki sokat tett a városért és annak intézményeiért. A dóm a miniszter szívügye volt, így nem véletlen, hogy születésének évfordulója egyben a templom előtti tiszteletadás napja is.

Tekintélyt parancsoló a Magyarok Nagyasszonya-székesegyház magassága. A Dóm tér árkádjai alatt, a Nemzeti Pantheonban sorakoznak tudósaink, művészeink szobrai, melyek a magyarok teljesítményéről tanúskodnak, a környező egyetemi épületek a tudás fellegvárai – mondta az államfő.

– hangsúlyozta Sulyok Tamás. Emlékeztetett, az 1879-es nagy árvíz elpusztította Szegedet. De a város fogadalmat tett, hogy új templomot emel. Ki kellett várnia a világháború végét, meg kellett teremteni a szükséges feltételeket, de végül felépült a fogadalmi templom, Isten dicsőségére az elszántság győzedelmeskedett.

Ugyanakkor a trianoni tragédia következtében az egész nemzetet kellett megújítani, hitet kellett adni a szétszakított magyarságnak, felül kellett kerekedni a megmagyarázhatatlan igazságtalanságokon és a maró fájdalmon.

Szeged lett az új otthona az Erdélyből elűzött kolozsvári egyetemnek, a kiutasított csanádi püspök szintén ide jött.

Hírdetés

– hangsúlyozta a köztársasági elnök, hozzátéve: „ez az örökség, melyre mindannyian büszkék lehetünk”.

A fogadalmi templom nemzeti emlékhellyé avatásának javaslatát Mihálffy Béla országgyűlési képviselő nyújtotta be. Ünnepi beszédében kiemelte, hogy a döntés azt üzeni: az emlékezet felülkerekedhet a politikán. Az avatással azt erősítjük meg, hogy az országnak szüksége van egy olyan helyre, ahol a múlt és a jövő találkozik.

A szegedi nemzeti emlékhely felkerült azon helyszínek listájára, amelyek segítségével a fiatalok megismerhetik a történelmet. A kihelyezett okostáblák felkelthetik az érdeklődésüket, és segíthetnek abban, hogy közelebb érezzék magukhoz a múltat. Az emlékhelyek modernizálása a kormány támogatásával valósult meg – mondta el Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete igazgatója.

Forrás: delmagyar.hu; sandorpalota.hu

Fotó: sandorpalota.hu

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »