Története legnagyobb szabású átszervezéséről döntött a Volkswagen csoport

Története legnagyobb szabású átszervezéséről döntött a Volkswagen csoport

Története legnagyobb szabású átszervezéséről döntött a Volkswagen csoport (VW) német járműipari társaság, mely pénteken ismertetett tervei szerint a következő öt évben 44 milliárd eurót fordít az elektromobilitásra, az autonóm – önjáró – vezetési technológiákra, a mobilitási szolgáltatásokra és a gyártmányok, valamint a gyártási technológia digitalizációjára.

A fejlesztésekre szánt összeg legnagyobb részét, 30 milliárd eurót az elektromobilitás fejlesztésére fordítják. Európában 2020 végéig 15 tisztán elektromos meghajtású modellel állnak elő, 2025-ig pedig 50 ilyen modellt vezetnek be.

Három németországi üzemet – Zwickau, Emden, Hannover – átállítanak az elektromos autók gyártására. Emdenben gyártanak majd egy rendkívül olcsónak számító, 20 ezer eurónál alacsonyabb árú elektromos modellt. A zwickaui gyár fejlesztésére kiemelt figyelmet fordítanak, mind a 770 dolgozót átképzik az I.D. elnevezésű elektromos meghajtású modellcsalád gyártására, és egymilliárd euróból átépítik az üzemet.

Hírdetés

Két kínai üzemben – Sanghaj, Fosan – is áttérnek az elektromos autók gyártására, és az ázsiai országban felépítenek további három üzemet, amelyekben kizárólag elektromos meghajtású autókat gyártanak majd. A kínai piacon bevezetnek egy új márkát Sol néven, és egyedül 2019-ben 4 milliárd eurót fordítanak fejlesztésekre.

A társaság a költségek csökkentése érdekében együttműködést tervez egy amerikai versenytárssal, a Forddal.

A VW a világ legnagyobb gépjárműgyártója, tavaly 10,74 millió gépjárművet értékesített, ami 4,3 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A csoporthoz tartozik a névadó Volkswagen és a Škoda mellett az Audi, a Seat, a Bentley, a Bugatti, a Lamborghini és a Porsche autómárka, valamint a Ducati sportmotorkerékpár, és saját márkájú haszonjárművei mellett a Scania és a MAN tehergépjárműveket is a VW gyártja.

(mti)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »