Történelmi pillanat: beillesztették a Helemba–Ipolydamásd közötti híd összekötő elemeit

Történelmi pillanat: beillesztették a Helemba–Ipolydamásd közötti híd összekötő elemeit

„Hosszú előkészítési folyamat után idén tavasszal végre elindult az újabb Ipoly-híd építkezése. 2021. szeptember 29-én történelmi pillanatra került sor a munkálatok folyamán: beillesztették a híd két partot összekötő négy elemét. Ezzel áthidalásra került nemcsak a folyó egy újabb szakaszon, de egy régóta, mintegy 12 éve húzódó folyamat is, ami mindenképp örömteli momentum” – tájékoztatott a fontos fejleményről Csenger Tibor, Nyitra megye alelnöke.

A szóban forgó híd – ami egyben határátkelőként is funkcionál majd – tényleges építkezése áprilisban vette kezdetét, az alapkőletételre július 2-án került sor Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere és Andrej Doležal szlovák közlekedési és építésügyi miniszter jelenlétében. Az Ipoly-hidak építését kormányközi megállapodás előzte meg. A szükséges pénzforrást uniós támogatásból, az Interreg Szlovákia–Magyarország Program keretéből merítették. A határon átnyúló együttműködés keretében megvalósuló projekt összköltsége meghaladja a 3,83 millió eurót (áfa nélkül).

A most megvalósult munkát egy 500 tonnás daruval végezték el, magas fokú szakmai hozzáértéssel, ami egyébként az egész építkezési folyamatot jellemzi. Az elkövetkezendő másfél hónapban folytatódik a fő elemek illesztése, hegesztése, festése és novemberre várható a pályalemez betonozása. A nyár folyamán a kivitelezőnek kedvezett a munkák végzéséhez az időjárás és a vízállás, így tartani tudták a betervezett határidőket.

Hírdetés

Csenger hozzátette továbbá, hogy a pályázat fő partnere a magyarországi Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt., a szlovákiai partner pedig a Nyitra Megye Önkormányzata. „Az előkészületeket többször bonyolította a tény, hogy a két partner nem rendelkezik azonos hatáskörökkel. Nyitra megyének számos esetben további szlovák hatóságoktól kellett engedélyt kérnie, míg a magyar oldalon sokkal egyszerűbb szinten, teljes hatáskörben folyt le az engedélyeztetés.

„Nagyon várjuk már, hogy elkészüljön, hiszen az itt élők életét is megkönnyíti majd. Nem utolsósorban felmerült, hogy a kivitelezésnek abba a szakaszába értünk a mai nappal, hogy el kell kezdenünk gondolkodni, milyen névre fogjuk keresztelni a hidat. Egybehangzó vélemények szerint a régiónak kell javaslatot megfogalmaznia erre vonatkozóan” – zárta gondolatait a megyei alelnök.

(Csonka Ákos/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »