Lengyelország termékenységi rátája 2024-ben történelmi mélypontra, 1,099-re esett vissza – közölte a GUS statisztikai hivatal legfrissebb jelentésében. Ez az érték jelentősen elmarad a 2,1-es szinten meghatározott népesség-fenntartási küszöbtől, és messze alatta van az 1990-es 1,991-es értéknek is.
Tavaly mindössze 252 ezer gyermek született Lengyelországban, miközben 409 ezren haltak meg – ez volt zsinórban a tizenkettedik év, amikor többen haltak meg, mint ahányan születtek. A jelentés szerint a folyamat visszafordítása nehéz lesz: kevés a szülőképes korú nő, a termékenységi ráta pedig évtizedek óta alacsony.
Az első gyermeküket a lengyel nők 2024-ben átlagosan 29,1 évesen vállalták – 1990-ben ez még 22,7 év volt. Eközben a lakosság 23,8%-a már nyugdíjkorú, míg ez az arány 1990-ben még csak 12,8% volt.
A csökkenés okai összetettek: a Covid–19 járvány, az ukrajnai háború, a lakáspolitika hiányosságai és a társadalmi értékek átalakulása egyaránt szerepet játszhattak.
A korábbi kormány családtámogatási intézkedéseket vezetett be („500+”, majd „800+” juttatás), ezek azonban csak hosszú távon tudnak érdemi eredményt generálni. Ezekhez a programokhoz még a most regnáló, liberális Tusk-kormány sem mert hozzányúlni, sőt bővítette őket a munkába való visszatérés megkönnyítésével és a mesterséges megtermékenyítés támogatásával.
Körkép.sk
Nyitókép forrása: canva
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


