"Történelmi lépés": Netanjahu Ciszjordánia bekebelezésére készül – amerikai segítséggel

"Történelmi lépés": Netanjahu Ciszjordánia bekebelezésére készül – amerikai segítséggel

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Izrael fennhatóságának ciszjordániai kiterjesztéséről tárgyal az Egyesült Államokkal – jelentette a helyi média hétfőn.

Netanjahu a kormányzó jobboldali Likud párt frakcióülésén jelentette be az e kérdésről folytatott megbeszéléseit, miután kérésére vasárnap egy héttel elhalasztották az erről szóló egyik képviselői indítvány beterjesztését az izraeli parlamentben, a kneszetben. A kormányfő azt is hangsúlyozta, hogy két elv vezéreli. Egyrészt az, hogy a lehető legjobban összehangolják a lépést az Egyesült Államokkal, mert – mint fogalmazott – „a velük ápolt kapcsolat stratégiai érték”. Másrészt pedig az, hogy a törvényjavaslat ne egyéni, hanem kormányzati kezdeményezés legyen, mert Netanjahu szerint „történelmi lépésről van szó”.

Előzőleg Joáv Kis, a Likud képviselője egyéni indítványt benyújtását szorgalmazta azzal kapcsolatosan, hogy Izrael terjessze ki törvénykezését és fennhatóságát a ciszjordániai telepekre. Tavaly az év végén a Likud párt központja megszavazta, hogy a párt kötelezze magát az izraeli törvények ciszjordániai telepekre történő kiterjesztésének támogatására.

Hírdetés

Donald Trump amerikai elnök tavaly decemberben elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, ami óriási felháborodást keltett a muszlim világban, a palesztinok pedig azóta nem tekintik tárgyalópartnernek az Egyesült Államokat.

Josh Raffel a Fehér Ház szóvivője cáfolta és álhírnek minősítette az izraeli sajtóban megjelent információkat. „Az Egyesült Államok és Izrael soha nem vitatott meg iyen javaslatot, az elnök továbbra is egyértelműen az izraeli-palesztin békekezdeményezésére összpontosítja figyelmét” – fogalmazott a szóvivő.

(MTI)

Korábban írtuk: Trump izraeli-palesztin béketerve: "Majd meglátjuk, mi történik"


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »