Történelmi lehetőséget rejtett az ellopott memóriakártya

Történelmi lehetőséget rejtett az ellopott memóriakártya

Nem került jó helyre az az adathordozó, melyet az Iszlám Állam egyik vezetőjétől lophattak el, rajta az öngyilkos merényletre képes és kész terroristákkal – jelentette ki Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő az M1 Az Este című műsorában.

Mint ismert, az ISIS 22 ezer terroristáját tartalmazza a memóriakártya, mely a brit Sky News-hoz került.

Hozzátette: a tévétársaságok azt akarják, hogy „breaking news” legyen a sztoriból, a terroristák ugyanakkor reagálni fognak erre,  nyilvánvalóan megszüntetik azokat a telefonokat, melyek a listán szerepelnek. Mindent el fognak követni, hogy az Európában lévő alvó sejtek ne bukjanak le – magyarázta.

Sokkal effektívebben lehetett volna ezeket az adatokat használni, ha azok az európai titkosszolgálatokhoz kerülnek. Le lehetett volna hallgatni a telefonokat, és nem tudta volna meg az Iszlám Állam, hogy kikerültek információk. Az adathordozón nevek vannak, lakcímek kanadai, amerikai és európai uniós állampolgárokról.

Ha ezek valós adatok, akkor a modern kori történelemnek az Enigma óta a legnagyobb megfigyelését és lehallgatását lehetett volna nagyon sikeresen végrehajtani – fogalmazott.

Elmondta azt is: 30-50 ezerre teszik az Iszlám Állam katonáinak számát. Vagyis a listával ezek 70-75 százalékát le lehetett volna buktatni. A sajtóhírek után azonban vélhetőleg az Iszlám Állam azonnal megkezdte felszámolni a listával feltérképezhető kommunikációs hálózatát.

Arra lehet készülni, hogy ezekkel az adatokkal sok mindent már nem lehet kezdeni. Egy pár napig hírzárlat lesz, míg újrastrukturálják a külső és a belső kommunikációt – vélelmezte a szakértő.

Beszélt arról is, hogy a titkosszolgálatok az Iszlám Államnak majdnem az összes olyan kulcsemberét ismerik, akik a külső kommunikációért felelnek. Nagyon sokan már nem élnek, közülük többel drón végzett, miután sikerült beazonosítani tartózkodási helyüket.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »