Történelmi döntés a spanyol labdarúgásban

Történelmi döntés a spanyol labdarúgásban

A 2020-as spanyol futballév Szaúd-Arábiában kezdődik majd. Ezt a látszólagos képtelenséget az a tény magyarázza meg, hogy a liga úgy döntött, hogy január 8. és 12. között Dzsiddában rendezi meg a spanyol szuperkupa négyesdöntőjét.

A döntés feltűnést keltett Európa-szerte, tekintve, hogy Aleksander Čeferin, az UEFA elnöke nemrégiben arra szólította fel a tagszövetségeket, hogy saját tornáik (döntőik) helyszín kijelölésénél ne válasszák azokat az országokat, amelyekben sérülnek az emberi jogok. Szaúd-Arábia, a 2020-as spanyol szuperkupa-döntő megrendezésére jelentkezők egyike, tavaly az olasz szuperkupa-döntőnek adott otthont, arra nők nem mehettek be. Idén újra Dzsidda várja majd a Juventust és aktuális ellenfelét, a Laziót, de – a hírek szerint – a megkötött szerződés nem rendelkezik külön a női szurkolókra.

A spanyoloké igen, ennek alapján

Hírdetés

a rendezők garantálják, hogy a női beléphetnek a stadionba, sőt bármilyen jegyet vehetnek, s annak alapján oda ülhetnek, ahova akarnak.

Mint ismert, korábban saját szektorokba mehettek csak hasonló alkalmakkor.

A spanyol liga évi negyvenmillió eurót kap a hároméves szerződés alapján. Az elődöntőben a Barcelona az Atlético Madriddal, a Real Madrid pedig a Valenciával játszik majd. Ha a két „óriás” azonos előjelű eredményt ér el, Dzsiddában rendezik majd 2020 első El Clásicóját.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »