Történelmi csapást mértek a választók Merkel bevándorláspárti koalíciójára

Németországban 18 óráig tartott a szavazás, az első exit pollok alapján a bevándorláspárti kormánypártok, az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Szociáldemokrata Párt (SPD) történelmi vereséget szenvedtek el. A CDU 27,7 százalékos „eredményt” ért el, ami első helynek felel meg, az SPD pedig csupán 15-15,6 százalék körül végezhetett, amivel a harmadik „erőnek” számít – írja a ZDF nevű német közszolgálati csatorna.

Másodikak a zöldek lettek, 20,5-20,9 százalékos aránnyal, ami a párt eddigi legjobb választási eredménye.

Negyedik a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD), 10,5-10,7 százalékkal.

Hírdetés

A Szabaddemokraták (FDP) és az NDK kommunista utódpártja, a Die Linke 5,5 százalék körüli eredményt könyvelhetnek el.

A CDU és az SPD soha nem ért még el ilyen rossz eredményt.

A 2014-es európai parlamenti választásokon a CDU 35,3 százalékot kapott, az SDP 27,3 százalékot, a zöldek 10,7 százalékot, az AfD 7,1-ot, a Die Linke 7,48-ot, míg az FDP 3,5 százalékot.

Mivel Németországban az EP-választásokon egy alkotmánybírósági döntés értelmében nincs bejutási küszöb, ezért
1 százalék körüli pártok is képviseltethetik magukat Brüsszelben és Strasbourgban.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »